Csak én érzem úgy, vagy 2012 a stúdióalbumok éve lesz? Eleve szép számmal jelentek már meg idén (még ha nem is írtam a legtöbbjéről :S:D), s emellett még annyi lóg a levegőben, hogy az beszarás. Igaz persze ennek egy része csak ígéret szintjén, de ha azoknak akár csak a fele is átcsúszik jövőre, még akkor is egészen termékeny évet tudhatunk majd magunk mögött.
Például a PRSPCT-ék is belehúztak, s idén nem elégszenek meg egy albummal, hiszen a tavalyi Peer to Peer Pressure óta tavasszal kihoztak már egy Dup Elements LP-t, most szeptemberben pedig az - előzővel egyébként nagyon hasonló vizeken evező - Sinister Souls bizonyíthat. Úgy látszik, nagyon bejöhetett nekik ez a felállás, hiszen ez már zsinórban a harmadik olyan album lesz nálunk, ami mögött egy-egy duó áll.
Első blikkre azt gondolná amúgy az ember, hogy ha Sinister Souls, akkor ez most valami dubstep lesz, de nem, legalábbis nem egészen. Ezt a fenti ízelítő is remekül szemlélteti, ami egészen széles spektrumát járja be az agresszív töltetű tört zenéknek, úgyhogy a kötelező lento violento-zás mellett lesz azért itt technoid, crossbreed meg egyéb elborult csörömpölés is.
S amint meghallottam, egyből arra gondoltam, milyen jó lenne ebből is egy Filthcast-ot hallani, mint tavaly a Peer to Peer esetében, még akkor is, ha ezáltal azt kockáztatjuk, hogy idő előtt megunjuk. De hát szeptember vége még baromi messze van (nekem mondjátok?!), úgyhogy valami azért jó lenne. :)
Na, és most, hogy tegnap sikeresen kirinyáltam magam, a mai napot folytassuk valami vidámabbal. Elsőként, mielőtt visszatérnénk a zenekritikák megszokott kerékvágásába, egy kedves kötelezettségemnek teszek eleget, hiszen hamarosan itt a következő Flow, amihez végre elkészült a flyer is, így mindenképpen említést érdemel!
De mielőtt rátérnénk a flyer-re, először is örömmel jelenthetem be, hogy a Flow nemrégiben szintet lépett, és megszabadult a sokak által kritizált, de szükségszerű csütörtöki időpontoktól, így mostantól már péntek estenként élvezhetitek azt a zenei sokszínűséget, amit a StyleFusion csapata képviselni igyekszik. Ráadásul ezzel egyidejűleg klubot is váltottak, így a pénteki Flow-knak már a Blog Music Pub fog helyet adni.
Valószínűleg ezek a fejlemények vezettek odáig, hogy a srácok végül dobták a számozást (biztosra nem tudom mondani, mivel elfelejtettem tőlük megkérdezni, bevallom), és a Flow #12 helyett ezt a soron következő rendezvényt már csak nemes egyszerűséggel The Flow!-nak nevezték el. Igen, így, felkiáltójellel.
Az előző Flow-nak sajnos nem volt flyere, ez viszont - ha nem lenne teljesen egyértelmű :D - ugyanabból a kombóból született, mint a korábbi, ennek is Nothof Ferenc grafikája adta az alapot, amit ugyancsak én próbáltam meg kiszínezni, a lehetőségekhez mérten teljesen máshogy, mint legutóbb.
Sokáig nem voltam benne biztos, hogy milyen színekkel is akarok ezúttal dolgozni, annyira aktívan élt még bennem az előző tengerzöldes színvilág. Persze valahol az elsők között adta magát, hogy akkor ez legyen kék, de hát bevallom, az előző is annak indult, így egy kicsit féltem tőle, hogy nem fogom-e összezöldezni ezt is. :) De aztán hamar rájöttem, amint elindult a Photoshop, hogy semmi okom nem volt aggodalomra, hiszen elég volt csak ráhúznom az első mélykék réteget a képre, és egyből beugrott, hogy az UV lesz az én barátom.
A legnehezebb ilyenkor amúgy egy fekete-fehér képből színekkel "kidomborítani" a lényeget, mivel ha nem vigyázunk, nagyon könnyen össze tud mosódni a háttérrel, a feketékből nagyon könnyen világosabb színek lesznek, ezzel rontva az egésznek a kontrasztján. Ezért itt különösen nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy ne essek bele ezekbe a hibákba, amire igazából már csak akkor jöttem rá, mikor 90%-ig kész voltam, és végignéztem a tizenvalahány színezésre szolgáló layeren, és nem volt köztük egy se, amin ne lett volna maszk. :)
Mindamellett eszközöltem 1-2 változtatást is, melyek közül a leglényegesebb az a fehér fénygömb ott középen. Na, az eredetileg a Hold volt, s lám, én egy csapásra "diszkógömbbé" aljasítottam. :D Ugyanakkor valahol szükségszerű volt, mivel mindenképpen be akartam "világítani" a közönséget. (Azokra a színekre, átmenetekre ott különösen büszke vagyok. :$)
Amit nem sikerült megoldanom, mert nem maradt már elég türelmem hozzá, az a sok felesleges fényjáték, becsillanás, ilyesmi. Például a Gabba Voodoo live-ja mellett található "buborékok" olyan ballasztok, amik a fénysugaras kép eredetijéből szivárogtak át. Azok ott reflektorok, valami partifotóról. :D
Ugyanígy lehet, hogy kicsit too much lett az a sok spirálos energianyaláb is, legalábbis én most már úgy érzem. Hiába no, lehetett volna azért ezzel még mit pepecselni.
A hexagonos minta a lány homlokán ugyancsak az én művem, ott eredetileg egy ékkőszerűség volt, nekem azonban jött egy hirtelen kattanásom, hogy hatszögeket akarok, sose voltak még hatszögek a flyereimen, és hát az miih?! Öncélú, tudom, mégis valahogy úgy érzem, növeli az egész flyer orgazmusszerű, energiakitöréses érzetét, mintha csak az a "robbanás" baszta volna fejbe a csajt (azért nyaklik hátra), ilyen mintát hagyva a homlokán. (Igen, és mindezt úgy, hogy még csak nem is szívok. Valami baj van velem?! :D)
Egyébként érdekesség, hogy a flyer ritka nagy felbontásban készült, direkt azért, hogy dátum, szövegek, meg mindenféle konkrétum nélkül molinót csináltathassunk belőle, ha úgy érezzük. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy a kép 13000 pixel magas, és PSD-ben több, mint 1 giga. Ráadásul a képaránya megegyezik az előzőével, amiben az a vicces, hogy totálisan a véletlen műve, én is csak most realizáltam fél órája, mikor kiraktam ide fentre ezt a "thumbnail"-t.
Na, mindenesetre azért remélem, hogy tetszik a flyer, és örültök neki, hogy végre pénteken lesz a Flow, és nem csütörtökön, így most már ez sem lehet kifogás a távolmaradásra.
Számtalanszor hangsúlyoztam már, hogy egy jó számhoz eleve vétek hozzányúlni, hiszen vajmi kevés esély van rá, hogy egy remix-szel esetleg még bármit is hozzá lehetne tenni. Nincs ez másképp a Tommy's Theme esetében sem, amit - a számomra semmit sem mondó nevű - Munchi-nak sikerült ezúttal totálisan szétbarmolnia.
Meglepő, de az eleje még egész ígéretesen indul. Majd fél perc elteltével egyszer csak megszólal egy sziréna. Vegyétek komolyan, mert nem viccből van benne, ez esetben valódi veszélyre hívja fel a figyelmet, egy ipari méretű turmixgép bekapcsolására.
A gép éles kései pillanatok alatt ripityára szedik az eredeti szerzeményt, majd ezt követi adalékként egy random technoid, illetve valamilyen meghatározhatatlan eredetű chiptune, melyeknek különféle darabkái a keletkező turbulencia hatására hamar összekeverednek, hogy aztán egészen pépessé válva, moombahton-lével higítva távozhassanak a kimeneti nyíláson.
A végeredmény azonban sajnos emberi fogyasztásra egyáltalán nem alkalmas, maximum birkatápnak lehet jó, ezért kéretik rendeltetésszerűen használni, száraz, hűvös, kisgyerektől védett helyen tárolni.
Az alábbi gyöngyszemet Riker kukázta (neki köszönjétek :D), és valószínűleg hosszasan lehetne róla elmélkedni, hogy egész pontosan mi is akar lenni, de talán nem járok messze a megfejtéstől, ha azt mondom, hogy valami anger management program eredménye, egy igazi és hamisítatlan japán dühstep.
Azt még mondjuk nem sikerült eldöntenem, hogy mennyi ebből a dubstep iránti ellenérzés és görbe tükör, illetve a ténylegesen poén, mindenesetre egy biztos, a japánok furák, így semmit sem vehetünk velük kapcsolatban készpénznek.
Még a legjobbakkal is előfordul néha, hogy megihleti őket a dubstep. Különbséget csak az tesz köztük, hogy mindezt milyen indíttatásból teszik és mennyire lesz a végeredmény vállalható, hiszen korántsem mindegy, hogy ezzel a cselekedettel sikerül-e megőrizniük a makulátlan respektjüket vagy pedig minden maradék méltóságukat is elveszíteni.
Mindkét táborra tudunk szerintem remek példákat mondani, az utóbbira talán egy kicsivel többet is a kelleténél, úgyhogy gondoltam kirakok egy Embrionyc-ot is, hogy javítsak valamicskét az arányokon. :)
Húú, ezt a mocskos kilétet, amit Riker talált! Magam se hittem volna, hogy bármi csavart bele lehet még vinni korunk egyik legellentmondásosabb stílusába, ami azon túl, hogy eleve halva született, köszöni szépen, de most már jobban van. Egy igazi stillborn undead ez a dubstyle, én mondom, aminek kapcsán most még azt is megtudhatjuk, hogy kurvára nem kommutatív!
Ezt a komoly matematikai felfedezést egy kanadai DJ-nek köszönhetjük, akiről bátran meg merem kockáztatni, hogy még egyikőtök se hallott, mégis közel 200 ezer feliratkozottja van, s ezt a remek szerzeményét is több, mint 800 ezren látták. Ő lenne a kanadai Hamvai, aki feltalálta a dápptáj-t?!
Igazából nem is értem a srácot, hogy gondolta, mert bár tök jó az egyedi interpretáció, én ezt valójában csak akkor titulálnám sikeresnek, ha már eredetileg is az volt a célja, hogy két legyet üssön vele egy csapásra, vagyis hogy két stílust gyalázhasson meg egyszerre.
Mert hogy ebben a számban aztán minden a végletekig ki van herélve, az is kurva élet! Ugyan van benne valami torz kick, de hát most ez mi?! Ez lenne a kemény?! Meg mi ez a vérszegény screech meg wobble?! Ki nem röhögi ezeket körbe, most komolyan?! Ráadásul ez az eurotrance vokál, amivel az egész nyakon van öntve... Hát erre nincsenek szavak, hogy ez mennyire rettenetes!
Úgyhogy kedves Ephixa, ha ezt olvasod, fogadd tőlem szeretettel az alábbi képet, amit csak neked készítettem!
Nem titok, hogy meglehetősen ritkán merülök csupán alá a dubstep hullámainak, hiszen jelen pillanatban vizeinek zöme kommersz fennhatóság alá tartozik, az meg valahogy nekem nem fekszik, igyekszem a fősodort a lehető legmesszebbről elkerülni. Ugyanakkor a másik véglet, a legundergroundabb "trú" formája sem adja, így marad egy nagyon vékony szelet, amin keresztül néha be tud nálam találni valami. Olyan ez, mint a filmek, ott is utálom a méjnsztrímet is meg a művészt is. :)
Az Ad Noiseam viszont ebből a szempontból kurva jó, hiszen mindig is egy egyedi, népmesei figurának számított a labelek világában. Ráadásul úgy tűnik, hogy nem nagyon szeretné elkötelezné magát semmilyen stílus mellett, amolyan "mozgó célpontként" pattog a (tört) stílusok között, hogy nehezebb legyen eltalálni, neadjisten beskatulyázni.
Épp ezért, ha kijön rajta valami dubstep, az sem arra megy rá, hogy az aktuális divathullámot meglovagolja, hanem sokkal inkább igyekszik valami művészi értéket csempészni bele. Ezért sem kalibrálja szerintem ilyenkor magát túl mélyre az undergroundba, hiszen ott meg minden a kommersztől való elhatárolódásról és puritanizmusról szól. Tehát a valódi művészi szabadság valahol félúton kell, hogy legyen, ezért is lehet, hogy vicces módon a következő oximoron jelzővel láttam az alábbi lemezt illetni: "underground brostep". :)
VA - Existence / Obey [ADN155] A1 - DJ Hidden & Broken Note - Existence B1 - Niveau Zero & Balkansky - Obey
Nem akarok túlzottan hosszasan beszélni róla, hiszen egyrészt egészen magától értetődő, hogy milyen lemezzel állunk szemben, másrészt pedig aki eddig nem jött még rá magától, hogy a dubstep-ben is lehetnek jók, azt szerintem ez se fogja most meggyőzni.
Ahogy már számtalanszor említettem, számomra a dubstep önmagában csak egy üres váz(lat), amit muszáj más stílusokból átvett elemekkel kiszínezni, máskülönben sosem fog tudni életre kelni. Eme elképzelést számtalan alkalommal láthattuk már remekül kivitelezni, hiszen az ilyeneknek jobbára én sem vagyok rest bejegyzést szentelni itt a blogon.
Persze ez nem mindig sikerül, vagy csak nem lesz túlzottan kiemelkedő. Ilyen szempontból valahol sajnos ez a DJ Hidden és Broken Note kombójából született Existence is fail, hiszen kicsit olyan, mintha elzenéltek volna egymás mellett a srácok. Broken Note-ék hozzák a tőlük megszokott - a Flood óta sajnos egyre kevésbé eredeti - dubstep-jüket, Hidden meg a hardcore kick-et, de ez a kettő valahogy baromira nem ér össze sehol sem. Például szerintem ha már ott a kick, s teaselnek vele meg minden, akkor már azt is kellett volna a dubstep-es részben is használni. Egyedibb és minden bizonnyal érdekesebb lett volna. Ugyanakkor rossznak így se mondanám, csak semmi extra, lerántja a középszerűség.
Ezzel szemben viszont az Obey nagyon kellemesre sikeredett, és remekül ötvözi a downtempo egyes elemeit az olcsó dubstep-pel, ahol a drop annak rendje, s módja szerint kicsit hatásvadász és öncélú, de talán itt mintha valamivel picit intelligensebben lenne mindez megoldva, mint egy akármilyen Skrillex számban. A legelborultabb része szinte már-már breakcore-i magasságokba emelkedik, ahogy szanaszét van törve, de nekem mégsem ezért tetszik, hanem a visszafogottabb, chillesebb pillanatai miatt, azok szerintem nagyon feelingesek, el bírnék azért viselni szerintem belőle egy "dropless" változatot is.
Ha-ha... ha egyszer nagy leszek, én is csinálok valami hasonló videót a hardcore-os chart-omból, hogy jobban lehessen érteni. Mert ez így valami baromi szemléletes, baromi szórakoztató és baromi szájbarágós. Aki ezek után nem vágja, abból már tuti törni kell.
Pszt, a Yummie-ról nyúltam, mert a YouTube-ról már ilyen-olyan jogokra hivatkozva eltakarították. :S
Bár csak szőrmentén kapcsolódik a blog témájához az alábbi, mindenféleképpen érdemesnek tartom bemutatni, már csak a témafelvetése és a remekbe szabott animációja okán is. Látszólag egy abszolút nemzetközi produkcióról van szó, spanyol animátorokkal, orosz narrátorral és egy holland zene brazil remixével, ami a kor szellemének megfelelően mi más is lehetne, mint dubstep?! (Noisia - Machine Gun (Amon Tobin Remix))
Ráadásul az egész Eliezer S. Yudkowsky, amerikai mesterséges intelligencia kutató munkáján alapszik, miszerint közel már az idő, mikor a gépek - mindegy, hogy Skynet vagy Matrix formájában, de - átveszik az ember felett az uralmat.
Van még olyan olvasóm, aki nem hallgatta a Qore 3.0 válogatás albumot?! Ha igen, annak biztosan újdonság lesz a most következő DJ Hidden szám, ami új szintre próbálja emelni a krosszbrídséget, hiszen egyszerre dubstep (eleje), drum&bass (közepe) és amolyan tipikus TOA (vége).
Ha létezik szám, amire különösen igaz lehet az intelem, hogy "ne ítélj elsőre", akkor az ez, hiszen iszonyatos metamorfózisoknak lehetünk fültanúi, így kiemelten kérnék mindenkit, hogy még véletlenül se nyomjátok ki fél perc után, hallgassátok végig, higgyétek el, megéri!
Az idejét se tudom már megmondani mikor hallottam utoljára jó Noisia számot. Mondjuk talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy nem is nagyon erőltettem, hiszen amióta ők is az elpendulumosodás útjára léptek, nem is voltam rájuk túlzottan kíváncsi, így ez a mostani is csupán teljesen véletlenül jött szembe egy Hidden+Eye-D mixnek köszönhetően. Cserébe viszont úgy letaglózott, mint idén még semmi!
Szent meggyőződésem, hogy a valaha készült legjobb dubstep-pel állunk szemben, ami egyúttal abban a hitemben is megerősített, hogy a dubstep, mint stílus, nem több egy üres edénynél, hiszen zeneileg önmagában semmiféle értéket nem képvisel, ahhoz előbb fel feltölteni tartalommal. Gyakorlatilag ugyanolyan, mint a chiptune, az is csupán egy eszköz ahhoz, hogy általa más stílusok különlegesebben szólalhassanak meg.
A vegytiszta dubstep borzasztó korlátolt, ráadásul nagyon szegényes eszközkészlettel rendelkezik, ilyen értelemben nyugodt lélekkel hívhatnánk a törtzenék hardtechno-jának is, van annyira primitív és élettelen ez is. Épp ezért nem véletlen, hogy a legtöbb producer már eleve azzal a szándékkal nyúlt hozzá, hogy a hiányzó részeket béka DNS-sel egészítse ki, hátha valami sokkal életképesebb születik belőle.
Ennek folyományaként az elmúlt egy-két évben gyakorlatilag az összes létező stílussal megpróbálták már kombinálni. Emlékszünk még, hogy játszottunk gyerekkorunk számítógépes kalandjátékaival?! Ha valahol felmarkoltunk egy új tárgyat, azt a már inventory-ban lévő összes másikkal megpróbáltuk automatikusan összepárosítani, hátha pont abból esik ki valami zsírság. Na, ez szerintem mostanában pont ugyanígy működhet zenészéknél is, akik vették ezt az új divathullámot, és amit csak lehetett, megpróbáltak a dubstep-be gyömöszölni.
A legtöbb kombináció azonban persze nem nagyon vitte egyszámos próbálkozásnál többre, pedig kezdetben ezek még az én érdeklődésemet is fel tudták kelteni. Viszont azt gondoltátok volna valaha, hogy majd pont egy happy hardcore-ral töltött köcsög lesz a pop új királya?! Meg hogy ez lesz az új hardcore hip-hop?! És hogy olyan neves együttesek adják el a lelküket az ördögnek, mint a Korn vagy a Doors?! Fura hely lehet ez az Amerika...
Mire odáig jutottam, hogy megírjam ezt a bejegyzést, nagyon sok embernek megmutattam ezt a számot, és még a Youtube Repeat!-et is beizzítottam, annyira magával ragadott az egésznek a hangulata. Ennél remekbeszabottabb dubstep-et kívánni se lehetne, sőt, ha csak tizedannyira lenne jó az átlag, mint ez, már szerintem sokkal kevesebben fröcsögnénk naphosszat. Akinek megmutattam, az mind azt mondta, hogy - idézem - "nagyon filmzenés" az egész, akár pozitív, akár negatív értelemben is gondolta egynémely illető, úgyhogy ez lehet akkor az erre a hétre/hónapra szánt N+1. hibridünk, egy hanszimmerizmussal beoltott OST-dubstep.
Ennek köszönhetően borzasztóan erős kompozícióval bír, így kategóriájának legtartalmasabb és legkidolgozottabb művét köszönhetjük benne, amely mélyen lírai, fennkölt és felkavaró egyszerre. A legszebb és legjobb szám, amit idén egyáltalán volt szerencsém hallani. Minden kétséget kizáróan egy igazi mestermű!
Na, azért itt látszik, hogy bár az Industrial Strength mindig is megpróbált európai szemmel és szívvel viszonyulni a zenéhez, valójában le sem tagadhatná, hogy amerikai. Pláne most, mikor 20 évnyi ignorancia után hirtelen az egész USA felfedezte magának az elektronikus zenét, azon belül is nyilvánvalóan a legbénábba(ka)t. Hiszen egy európai hardcore label mikor követne el olyan gyalázatot, hogy - még ha csak digitálisan is, de - egy komplett dubstep EP-t kiad?!
Persze lehet, hogy mindezt csak azért merem ennyire kategorikusan kijelenteni, mert nálunk másképp működnek a dolgok. Mi csinálnánk rá külön sublabel-t, meg megpróbálnánk innovatív jelszavak kíséretében a saját stílusunkhoz idomítani. Óóó, mondjuk megideológizálásban itt sincs hiány, hiszen az ISR-es arcok sem úgy tekintenek erre az ISRDIGI014 kód alatt kijött New Structures-re, mint holmi szimpla dubstep-re. Nekik ez hardstep, indusztriális beütéssel.
És itt most meg is állnék, hiszen ennek a dubstep-őrületnek jól láthatóan az lett az eredménye, hogy a közelmúltban egy csomó újnak titulált stílust "találtak fel", amikben mind az a közös, hogy egyfajta kombinációja akar lenni a dubstep-nek meg valami más, már korábban is létezőnek. De ez még nem is lenne gond, csakhogy láthatóan kifogytak már a lehetséges elnevezésekből. No, nem mintha ez túlzottan zavarná az innovácsokat, így előszeretettel húznak rá olyan neveket ezekre a variációkra, amik már a kilencvenes években is léteztek.
Ilyen ez a hardstep is, amit egyelőre nem is értek, hogy mertek, hiszen eredetileg ez minden "step" végződésű stílus atyja (illetve a garage felé hidat képző 2-step). Ebből nőtte ki magát a techstep, ami segített nekünk abban, hogy megértsük és megszeressük a drum&bass-t (innen a Ruff-teck névválasztása), a darkstep, hogy elmélyülhessünk benne, illetve a trancestep, hogy vissza is tudjunk térni onnan. Mindnek közös jellemzője, hogy azért step, mert az Amen-szeletek helyett csupán egy jóval puritánabb, 4/4-es "tupp-ci-tupci" adja az alapját.
A dubstep ilyen formán nem is illik bele ebbe a patternbe, csak azért hívják így, mert 2-step garage számok dub remixeiként szökkent szárba az ezredforduló B-oldalán. Tehát már ő maga is egy hibrid, most mégis vele akarják azonosítani a step-et (vagy egyéb alternatíva gyanánt a dub-ot; nem tudom melyik a rosszabb), ezért sokan feljogosítva érzik magukat, hogy létező stílusneveket áldozzanak fel a szójátékok oltárán, akár van annak értelme, akár nincs.
Mondok egy blőd példát. Ha a dubstep madárpók lenne, a - most hasamra csapok - hardstyle pedig víziló, elég hülyén venné ki magát, ha valaki azzal rukkolna elő, hogy sikeresen keresztezte a kettőt, és ezzel "feltalálta" a vízipókot (hardstep). Persze ebben az alja egy világban, amiben élünk, már a madárló is foglalt; nehéz napokat élnek meg a génsebészek.
Na, és akkor eme - intermezzonak már kicsit sem nevezhető - kitérő után vissza az ISR-hez! Ott tartottunk ugye, hogy lazán lehardstepezték a zenéjüket, mondván, hogy ők megindusztriálhárdkórosították a dubstep-et. Hát nem tudom, meghallgatva én nem nagyon vettem észre, hogy miben más ez, mint egy akármilyen random filthstep. Úgyhogy induljunk ki abból, hogy ez az, az amerikaiak - más tengeren túli népekkel egyetemben (a La Manche csatorna is ide értendő!) - amúgy is sík hülyék voltak ehhez mindig is.
Summa summarum tehát az innováció ezúttal (is) elmaradt, viszont ha úgy nézzük, hogy ez soha nem is volt cél, akkor egy meglehetősen színvonalas EP-t kapunk, ami dubstep-léptékkel nézve még akár underground-nak is tekinthető, hiszen azért például Skrillex-től hál'istennek elég messzire lett kalibrálva. Ugyanakkor azonban Monstroso-nak a nyomába sem ér, de hát valahogy mégis csak nyitni kell a tinik felé.
Ami igazából meglepő (hogy jó vagy rossz értelemben, azt mindenki döntse el maga), hogy a DubStrangers-t alkotó két srác, ca$h és Xian1 (random names ftw!) két száma mellett helyet kapott még a "lemezen" egy Lenny Dee & Nebullaremix is!
Ha túltettük magunkat a kezdeti sokkon, hogy a don ilyesmire vetemedett, akkor azért el kell ismernünk, hogy nem annyira szar ez azért, legalábbis az eredeti track-nél mindenféleképpen jobb! No, de azért mégsem annyival, hogy duplán ki kelljen adni!
Már pedig most ez történt, ugyanis a szeptemberi ISRDIGI014-et pár napja a 16-os követte, ami annak egy remix változata, rajta az eredetin is szereplő Lenny Dee & Nebulla remix-szel, plusz Stormtrooper, Sei2ure és Dep Affect munkájával.
Gondolom ezen nevek hallatán most mindenkinek kihagyott a szíve egyet, hiszen mit keresnének ezek az arcok egy dubstep EP közelében?! Aggodalomra azonban szerencsére semmi ok, hiszen mindegyikük a maga módján próbálta meg értelmezni ezt a különleges feladatot, természetesen változó eredménnyel.
Szerintem nem lepődtök meg, ha azt mondom, hogy ezen srácok közül Sei2ure értette meg a legkevésbé, hogy mire is van itt szükség, és szinte teljes egészében figyelmen kívül hagyta az eredeti számot. Cserébe természetesen a végletekig hű maradt önmagához, és ismét egy gyalázatosan silány munkával szúrta ki a szemünket, ami olyan, mintha valójában az Organ Grinder valamelyik számának a remixe lenne. Nem is értem Lenny Dee hogy hagyhatja ezeket jóvá!
Ezzel szemben azonban a másik két delikvens meglepően remek munkát végzett, különösen Stormtrooper, aki fölényesen nyerte ezt a versenyt, így mellette Dep Affect teljesítménye talán kicsit fakónak is hat. Pedig mint azt már említettem, az övé se lett rossz, sőt, ő okozza a legnagyobb meglepetést azzal, hogy a remix erejére sutba vágta az ipari techno-t, s helyette inkább - Rude Awakening-módra - downtempo törtet szállított. Mégis valahogy kevésbé működik, mint Stormtrooper megoldása, aki maradt kaptafánál, csak a szokásosnál jóval alacsonyabb tempón, ami még talán jót is tesz neki, hiszen az idejét se tudom már, mikor hallottam tőle ennyire jó számot!
Rendhagyó módon most nincs kedvem holmi hangzatos angolszász nyelven íródott cím mögé rejteni a tényleges tartalmat, hiszen szeretném minél direktebb módon felhívni a figyelmet a következő partyra, ami a már korábban ismertetett Vakondok 2 című dokumentumfilm premierjéhez kapcsolódik.
Amikor még az előző bejegyzést ennek kapcsán megejtettem, magam sem sejtettem, hogy a szervezők mennyire komolyan gondolják ezt a bemutatót, hiszen rögtön egy komplett bulit is kanyarítottak köré, nem is akármilyen lineup-pal! Hiszen valójában az ingyenes belépő mellé egy "három az egyben" rendezvényt kaptok, ami egyszerre filmbemutató, "Budapest Micro" és zenés-táncos mulatság, ahol az underground elektronikus zenék színe-java is képviselteti magát.
Az este logikusan a film bemutatásával kezdődik, nyolc nullanullakor, ezt követően kerül sor egy nagy adag chiptune live act-re, a magyar SIDrip Alliance, a svéd Random, Goto80, illetőleg a spanyol Raquel Meyers tálalásában. Gameboy, C64, Amiga és FM chipes prüntyögés, élőzenés hangszereléssel fűszerezve.
Utána éjféltől pedig lesz minden, amit egy színes, roskatag zenei paletta csak megbír. Dubstep, jungle, drum&bass, breakbeat és egyéb törtségek, techhouse, pszichedelikus népi elektronika, szaxofon improvizációk és - ami számunkra a legfontosabb - némi hardcore is szerény személyemnek köszönhetően.
Hogy azon belül mi legyen, még nem döntöttem el, de kivételesen lehet javaslatokat tenni, a lemeztáskám véges mivoltát - és az elveimet :P - figyelembe véve igyekszem majd a lehető legtöbb igényt kielégíteni, ha megígéritek, hogy eljöttök. :D Ugyanakkor megeszem a kalapom, ha a Voldo-t nem rakom fel, hiszen azt szerintem kifejezetten az ilyen bulikra teremtették!
Na, úgyhogy gyertek, hiszen a fentiek tükrében az a múltkori "be there!" felkiáltás immáron hatványozottan érvényes! A komplett lineuphoz, biográfiákhoz és egyéb információkhoz pedig kattintsatok a fenti képre!
A most következő témát eredetileg egy szimpla Facebook-kommentnek szántam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy sokkal mélyebb ez annál, mintsem a Facebook alkalmas lehetne ennek kifejtésére.
Nem kertelek sokat, hisz a cím így is épp eléggé bebuktat, így azt hiszem megfelelő felütés lenne ezt az egészet azzal kezdeni, hogy nem szeretem Skrillex-et. Nagyon nem. Míg másokat valószínűleg Fluor Tomi-val lehetne a leghatékonyabban kiüldözni a világból, addig nekem ő is bőven megteszi. Ráadásul régóta próbálom már magamban megfogalmazni, mi is tulajdonképpen a legnagyobb problémám vele, milyen zavaró tényezők játszanak a leginkább közre abban, hogy már csak nevének hallatára is képes görcsbe rándulni a gyomrom.
Aki ismer, tudja, hogy nálam a "happy hardcore" kifejezés egy paradox alapú, pejoratív jelző, amit minden olyan jelenségre hajlandó vagyok rásütni, amire jóérzésű ember sose merné/tudná azt mondani, hogy "ez trú". Már pedig ezúttal azt hiszem, hogy azzal a kijelentéssel nem sokan mernének vitatkozni, hogy a Skrillex által játszott stílus, zene, akármi (megfelelő rész aláhúzandó) valójában a dubstep happy hardcore-ja. Én azonban még ennél is tovább mennék: Skrillex - tetszik, nem tetszik, de - tulajdonképpen nem más, mint a dubstep szcéna Blümchen-je.
És ezzel most nyilván nem Skrillex nemi identitására akarok utalni (pedig ugye mennyivel egyszerűbb lenne szimplán lebuzizni? :D), hanem arra az egészen triviális ellentmondásra, ami őket - és a hozzájuk hasonlókat - szülte. Ez egy olyan hiba, amin előbb-utóbb minden stílusnak át kell esnie, ha a fejlettségnek egy bizonyos szakaszába ér. Nevezetesen, hogy a hirtelen megugró népszerűség által vert hullámok tetején akarva-akaratlanul is megjelennek az olyan kreált sztárok, akik már - mesterséges mivoltuknak köszönhetően - eleve divatosra lettek kalibrálva. Így aztán nekik az eredeti stílushoz már nem sok közük van, számukra az csupán egy eszközzé korcsosult, kötelező, divatos elem, amit öncélúan mindig ugyanúgy, ugyanoda építenek bele a kaptafával készült műveikbe.
Persze álszent módon most sokan azt mondhatnák, hogy erre a lebutításra igen is szükség van, még pedig azért, hogy az emberek szélesebb körben is megismerhessék, befogadhassák ezeket a stílusokat, mert ebből indirekt módon az érintett szcénák is profitálhatnak. Ez utóbbival azonban csak az a baj, hogy maximum rövid távon lehet igaz, hiszen az elmúlt évtizedek tapasztalata sokkal inkább azt mutatja, hogy népszerűsítés ide vagy oda, ezek az undergroundban soha nem mozgott előadók valójában semmi máshoz nem értenek, mint a kiszipolyozáshoz.
Azt pedig senki ne mondja nekem, hogy egy szcénának érdeke, hogy felhíguljon és tele legyen dilettáns gyökerekkel, meg idegesítő pokémonokkal. Ráadásul szerintem aki egy kicsit is idősebb, az pontosan tisztában van vele, hogy a kilencvenes évek happy hardcore-ja mennyire nem tett jót a hardcore-nak, még akkor sem, ha amúgy sokunk neki köszönheti, hogy Internet hiányában egyáltalán rátalált a "tutira". Úgyhogy hosszútávon valószínűleg ez a "dábteppnek" nevezett valami is ki fogja csinálni a dubstep-et, csak idő kérdése.
Tehát ha röviden kéne megfogalmaznom (hopp, ezt már valószínűleg elbasztam! :D), mi is a bajom Skrillex-szel, azt mondanám, hogy az őt körüllengő attitűd. Sérti az igazságérzetemet az egésznek a hiteltelen, öncélú és kommersz volta, még úgy is, hogy valójában az egész dubstep-et úgy, ahogy van, leszarom.
Néhányan egyébként azzal védekeznek, hogy ő volt az, aki valójában életet vitt a borzalmasan unalmasnak és primitívnek aposztrofált dubstep-be, pedig valójában amit csinál, annak a legkevésbé van hozzá bármi köze is. Hiszen ő is csak egy Tiesto-hoz vagy Alice Deejay-hez hasonló termék, akinek vérkommersz popzenéit (természetesen profitmaximalizálás gyanánt elkövetett, kötelező keménykedéssel a közepén) nagy valószínűséggel mások írják.
Ebből kifolyólag a Pendulum-léptékű recycling az ő esetében is kiválóan tetten érhető (ha csak egy Skrillex számot hallottál már, valójában mindet hallottad), ami pedig emberünk valódi értékét csak még tovább csökkenti, végleg elérve ezzel az abszolút minimumot, a nullát. Már pedig ezek után kérdem én, mivel különb is akkor ez az ember a Fluor Tomi-nál...?!
Az igazat megvallva nem igazán hittem már abban, hogy valaha is szó eshet még Obsidiáról ezen a blogon, hiszen egyrészt mint minden csoda, ez a dubstyle is csak három napig bírta nálam, másrészt pedig a srác random, kísérletinek még csak véletlenül sem mondható dubstep-jeire a legkevésbé sem voltam kíváncsi.
Ráadásul egy-két hónapja már úgy tűnt, hogy ő is inkább a nyereségvágyból elkövetett zeneszerzés mellett teszi le végleg a voksát, és egyre-másra fogja fosni a bénábbnál bénább dubstep remixeket és Nero-utánzatokat. Most ehhez képest megint úgy tűnik, hogy szarik a trendekre, és továbbra is életben tartja - ha kell egymaga! - ezt az eleve félholtan született, dápsztájlnak nevezett valamit, amit még csak nem is a Hamvai talált fel.
Ennek tükrében több ingyenes, a kezdeti próbálkozásait is alulmúló, ill. egy-az-egyben lemásoló számmal jelentkezett nemrégiben, most azonban olybá tűnik, hogy gondolt egyet, és egy minőségbelinek szánt ugrás gyanánt egyből egy EP-re valót hozott össze, kivételesen nem is rosszul!
Obsidia - Evolution EP 01 - Annihilate 02 - Different 03 - Evolution 04 - Metamorphosis
Be kell, hogy valljam, a legelső dubstyle-ját, amit hallottam tőle (Dead) a mai napig szeretem. Valószínűleg egész egyszerűen azért, mert az volt az első, és mert akkor még láttam ebben az egészben potenciált. A folytatás azonban már sajnos nem bizonyult annyira innovatívnak. Egyrészt mert Obsidia tényleg "forever alone"-ban nyomatja, másrészt meg itt egy friss és kiforratlan stílus, mégsem képes semmi újdonságot felmutatni, ami ily módon nem tűnik túl életképesnek.
Félve hallgattam tehát bele ebbe az EP-be, hiszen úgy voltam vele, hogy semmi szükségem újabb Dead-klónokra. Azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy ez most kivételesen annál sokkal több, végre egyenrangú számokról beszélhetünk, amik méltán alkalmasak lehetnének arra, hogy hírét vigyék ennek - a sokak által még mindig hamvában holt - stílusnak.
Most már kezdem egy kicsit azt hinni, hogy ha Obsidia elég kitartó lesz, akkor még akár viheti is ezekkel valamire (és még talán követői is akadnak majd). Persze a kitartás önmagában még nem lesz elég, ötletekre és valamivel változatosabb eszköz-, ill. dobkészletre is szükség lesz. De az irány most már azt kell, hogy mondjam, nem tűnik rossznak. Ott van példának a második szám, a Different, aminek egész kellemes dallama és atmoszférája van (bár ez jelen esetben nagyjából mind a négy trackre igaz). Ha nem mindig ugyanazt az kicket használná (elvégre nem goa ez :D), és egy kicsit több díszítést vinne bele a perkákkal, akkor az már el lehetne könyvelni félsikerként. Ötletekért pedig nem az ingerszegény dubstep-hez kell fordulni, hanem még többet átemelni a hardstyle-ból.
Ennyi alapján még amondó vagyok, túlzás volt ennek az EP-nek az Evolution nevet adni, de hát reméljük, hogy majd a következő...!
Mutatok egy tracklist, s ez alapján mindenki egyéni szájíze és vérmérséklete szerint eldöntheti, hogy akar-e jajveszékelni, vagy sem.
Ruffneck & Synapse - Demoralized Spiral of Desire [ENZYME K7-11] A1 - Reign of chaos A2 - Reign of chaos (Step edit) B1 - Disruption of balance B2 - Disruption of balance (Core edit)
Sajnos egyelőre az a tény, hogy még nem érhető el semmiféle hanganyag ehhez a cirka két hét múlva megjelenő lemezhez, nem sokat javít az előzetes megítélésén. Sokan már most lázongnak, s szívük szerint azonnal keresztre feszítenék Ruffneck-et, amint kiderül, hogy dubstep-et csempészett a K7-re.
Pedig erre minden esély megvan, hiszen egy rajongója nem régiben letámadta Facebook-on, s kérdőre vonta ezzel a "fagstep"-esdivel kapcsolatban, mire Ruffneck-nek esze ágában sem lett volna cáfolni, hogy az a step szócska ott a dubstep-re utalna (bizony, elmúltak már azok az idők, mikor ez még jelenthetett volna tech-, hard-, ill. darkstep-et is), helyette inkább azzal védekezett, hogy a hardcore-t nem szabadna korlátok közé szorítani, mivel akkor semmivel sem lenne különb, mint egy random tánczene, illetve hogy a producerek azért szeretnek más stílusok elemeivel kísérletezni, hogy ne unatkozzanak.
Jaj, ez annyira szépen hangzik, csak kár, hogy merő bullshit az egész. Most komolyan, van még ember, aki beszopja ezt?! Én értem, hogy neki ezzel könnyebb a lelkiismeretének, s ezért szüksége van valami légből kapott önigazolásra, de azért ne akarja már ezt mindenáron megideológizálni.
Egyébként a legdurvábbak ezekben a kijelentésekben az alkalmazott féligazságok. Például igen, a hardcore-t valóban nem kéne korlátok közé szorítani, mégis ők voltak azok, akik letérdeltek a mainstream-nek, és kezdtek el random tánczenei label-lé aljasodni. (S jól láthatóan az Enzyme után hasonló sors vár a K7-re is.)
És a producereket ismerve valahol nyilvánvalóan az unalom ellen folytatott harc is igaz, csak azt ne mondja nekem senki, hogy erre jelen pillanatban a dubstep a legalkalmasabb, hiszen ez így kibaszottul átlátszó. Egy mocskos divathullámról beszélünk, amit ők is igyekeznek a maguk módján meglovagolni, hátha esik le abból a bizonyos trolltortából nekik is 1-2 falat.
Ezek után bevallom, kicsit furcsának találom a címválasztást, de legalábbis nem várt módon őszintének, hiszen igen, a hanyatlás útját egy mocsok nagy demoralizáló spirálba került a Cardiac, akik ezzel a dubstep-es húzásukkal most készülnek egy újabb adag embert elveszíteni, hiszen bátran ki merem jelenteni, hogy ilyen rossz előzetes visszhangja még egyetlen egy lemezüknek se volt, holott nem régiben az az ürgedémonos is kapott rendesen. Pedig aztán ha van indokolatlanul lágyszívű (==mérhetetlenül ostoba) közönség, akkor az a holland. Ők azok, akiknek aztán egyáltalán nem számít, hogy egy szardarab hány kulikos, le lehet nyomni a torkukon. De most úgy látszik ezzel a dubstep-dologgal hajszál kerülhetett a kupacukba, mert ezt így már ők sem hajlandóak lenyelni.
Nem tudom mi lesz ennek a vége, valahol még reménykedek abban, hogy mindenki csupán túlreagálja ezt az egészet, de ahhoz most már valami nagyon durvát kéne tudniuk villantani, hogy ebből a vesztes pozícióból visszahozzák magukat. Számomra legalábbis biztosan, de a nagy többségnél szerintem egy Vows of Doubt 2 is bőven megteszi a teljes bűnbocsánathoz.
Na, már csak ezért megérte ma felmenni az Ad Noiseam weboldalára! Úgy látszik, teljesen kiestem a közelmúlt release-eiből, mert erről a novemberben megjelent Broken Notevinyl-ről csak most szereztem tudomást. Pedig bazdmeg...!
Broken Note - Flood [ADN134] 01. Flood 02. Aporia 03. Mask Of Gas 04. Bad Acid
Mondjuk kicsit félve írom le, hogy egy dubstep lemezről van szó, mert tudom, hogy sokan, amint meglátják ezt a szót, fejvesztve menekülnek, pedig nem kéne, mert ennek az alábbinak annyi köze van a vegytiszta dubstep-hez, mint mondjuk Ophidian legutóbbi EP-jének a lakodalmas technóhoz. De van, akinek aztán magyarázhatom...
Igazság szerint egyébként kb. azóta igyekszem figyelemmel kísérni a dubstep életútját, mióta az első bejegyzést megejtettem vele kapcsolatban itt a blogon. Előtte még jószerivel azt se tudtam, eszik-e vagy isszák, de az hamar kiderült számomra, hogy a sima dubstep valami elképesztően korlátolt. Sokszor nem is értem, mi fantáziát látnak benne az emberek, mivel önmagában bizony fabatkát nem ér, az igazán nagy dolgok eddig mindig akkor születtek vele kapcsolatban, ha keresztezték valami mással. (Játék! Hányféle aberrált hibridet tudtok felsorolni?!)
Így van ez ennek a Broken Note lemeznek az esetében is, ahol a srácok valami elképesztőt alkottak, mikor az egész alapot breakcore-osították, s helyenként még akusztikus és metálos dolgokkal is megbolondították. Na, ez azért így már mindjárt érdekesebben hangzik, nem igaz?!
A négy szám közül nem biztos, hogy triviális, de bizony a címadó Flood a legkurvajóbb, amit ott 2:00-tól leművelnek, arra nem igen hiszem, hogy lennének szavak! Ráadásul annyira komplex és sokrétű, bármiféle zavaró mashup-érzet nélkül (lásd Valhalla), hogy erre jó érzésű ember nem is szívesen húzná már rá a dubstep jelzőt. Most először érzem azt, hogy mégis csak van ebben potenciál, és lehet ezt is vállalhatóan művészi szintre emelni.
A sok tingli-tangli dubstep mellett jó azért néha egy-két mocskosabbat is hallani, erre remek példa az Aporia, de hogy valami sláger is legyen, ott a Mask of Gas, ami még az előző CD-jukről maradt hátra, s csak a nagy érdeklődésre való tekintettel vágták ki a rajongóknak bakelitre ezt is. A legkeményebb mégis a Bad Acid, ami sajnos a neve ellenére semmiféle savassággal nem bír (mondjuk ílyformán találó, hogy bad :D), ellenben kicsit olyan, mint egy breakcore, lelassítva.
Az Ad Noiseam szerint a srácok eddigi legbetegebb lemezével van dolgunk egyébként. Lehet, de annyi bizonyos, hogy veszettül jó, sok ilyet még, és akkor azt hiszem, meg leszek elégedve a dubstep-pel! :)
Hogy valamivel megtörjem a hetek óta tartó csendet, az Ünnepre való tekintettel hoztam egy kis "ömlesztett sajtot". Sok köze ugyan nincs a Karácsonyhoz, de szerintem már amúgy is rég kinőttünk a hácésított jingle bells-ből és társaiból, aki pedig azt mondja, hogy szétveti az ünnepi hangulat, az úgy is hazudik. :P
Vicces módon ez az egyveleg már a legújabb Thunderdome CD-ről is ismerős lehet, amire az idén több tört cuccnak is sikerült felkúsznia, pedig valójában vajmi kevés közük van a hardcore-hoz. (Max. annyi, hogy a crossover-eik és/vagy industrial-jaik révén már a gabberek körében is nevet szerezhettek maguknak)
De ha nem az idén jelent volna meg Promo több felvonásos zeneiszázlábúja, valószínűleg ez az SPL és a háromtagú Triage által jegyzett szerzemény formálhatna a leginkább jogot az év legzavarosabb kásájának díjára, ami egyszerre dubstep és hard... core vagy style, nehéz egyértelműen megmondani. Én a magam részéről inkább a hardstyle mellett tenném le a voksomat, de sokan váltig állítják, hogy ez bizony hardcore, csak lassabb.
Mindegy, döntse el, aki akarja, ennél a szőrszálhasogatásnál valószínűleg jóval fontosabb az, hogy iszonyatosan meg vannak érte őrülve az emberek, mindenhol szuperlatívuszokkal és angolszász, f betűs nyomatékosító jelzőkkel illetik.
Kicsit értetlenül állok azért ez előtt, mivel jó-jó, lehet hogy a többi dubstep-hez képest tényleg kiemelkedő, de én egyáltalán nem találom vele az összhangot, túlságosan is kaotikus ahhoz számomra, s mindig mire beindulna, megdábsztepesedik. A "fura" talán a legjobb jelző rá, mivel valahogy nem áll össze a fejemben egyetlen egy egésszé, olyan mint egy 3D-s mozi szemüveg nélkül: szétcsúszott.
Aszittétek mi? Csak azért, mert ezen a blogon ritkán esik szó a dárenbézes arcok lento violento-járól, az attól még javában dübörög. Mert bár a ritmusa tört, a népszerűsége töretlen. (Gyáá, remélem fájt! :D)
A legnagyobb problémám vele egyébként az, hogy annak ellenére, hogy a producerek teljesen el vannak ájulva, hogy milyen baromi sok lehetőséget rejt a dnb-hez képest, alig hallani jót, a sok "tizenkettő egy tucat" produkció közt alig akad egy-két kiemelkedő alkotás. Ez is inkább csak a képi világával vett meg, vagyis inkább úgy mondom, a vizuális élmény sokat dob az élvezhetőségén.
The Grand Finale, : Hát izé... Bekaphatod akkor:) Hakkeh:) »
The Grand Finale, : Deadfly jól összefoglalta a dolgot (a coverpuzzle és a hányós... »
The Grand Finale, : Talán a legjobb alternatívát nyújtotta ez a blog azok számára,... »
The Grand Finale, : pfff ez most vicc? »
The Grand Finale, : Kár a blogért, mindig szívesen olvastam. Szerintem a TD fíling... »
The Grand Finale, : Üdv! Sajnálom,hogy abba marad ez a blog.... Szerettem olvasni,még azt... »
The Grand Finale, : Kár, nagy kár. Bár érezhető volt, hisz mikor is frissültél... »
The Grand Finale, : Idióták vagytok mind. Aki elment 2 körül, és aki ott... »
The Grand Finale, : Én is hasonlan éreztem a Thunderdome-al kapcsolatban pedig sajnos nem... »
The Grand Finale, : :( »