Alighogy napvilágra került a The *Coremasters III flyere (Kisbudai linkelte tegnap a buliról szóló bejegyzés kommentjei közt), még aznap feltöltöttek a szervezők egy trailer-t is a YouTube-ra, amit viccesen egy osztrák TV híradóval vezetnek fel. Ez bennem igen csak nosztalgikus hangot üt meg, mivel gyerekkoromban - még a parabola antennák elterjedése előtt - az osztrák TV adások jelentették a nyugatot és a színvonalas műsorokat.
Mókás, abszolút nem komolyan vehető trailer-ről van szó, ami annak ellenére, hogy kicsit amatőr, egész szórakoztató. Egyedüli szívfájdalmam, hogy több figyelmet szentelhettek volna a fellépők alatt szóló audióbetétekre. Az oké, hogy azzal nem voltak tisztában, hogy én milyen zenét is játszom (mert honnan is kéne tudniuk, ügye), s ezért sikerült Angerfist-et kiválasztani oda (de még véletlenül sem lőhettek volna ennél jobban mellé :D), de azért Endymion-ék alatt igazán szólhatna Endymion. Legalább. Na, mindegy, ez legyen a legnagyobb baj a bulival, azt mondom.
Amúgy ilyen videón látni a nevemet tök jó érzés, örülök ennek a bookingnak nagyon. Cornell-nak pedig külön köszönöm, hogy felhívta erre a trailer-re a figyelmemet, így most megint kicsit uptodate-nek érzem magam. Mert ha arra kéne várnom, hogy a szervezők küldjék el nekem ennek a videónak a linkjét, valszeg sose született volna róla bejegyzés.
Bár arról erőteljesen megoszlanak a vélemények, és én is meglehetősen szkeptikus vagyok azt illetően, hogy mennyire van szüksége a világnak egy élőszereplős Dragonball filmre - habár ez már nem az első próbálkozás, de kétség kívül az eddigi leggrandiózusabb -, azt azért el kell, hogy ismerjem, a zenéje nem lesz szar. Emitt látható egy felvétel Brian Tylerről és a Hollywood Studio Symphony-ról, munka közben.
Hogy kicsit elvegyem a még mindig zajló flame élét (mondjuk ne habozzon ráönteni még, akinek van még a tarsolyában legalább egy marmonkannányi sérelem), és hogy kicsit visszahozzam az életet a blogba, újra itt egy Sneak-peak. Rég volt már ilyen, 'iszen az utóbbi időben kicsit fanyarogva viseltettem a friss megjelenések iránt. Ebben persze benne volt egy nagy adag alulmotiváltság is, de azért még mindig tartom, hogy a legtöbb release igazi hulladék.
Amnesys - Elevation [TRAX0079]
A1 - Elevation
B1 - 4D Future
B2 - Raw Generation
Ebből a tespedtségből próbál meg Amnesys legújabb lemeze kitörni, úgy érzem, sikeresen, hiszen eddig akárhány lemeze is jelent meg, mind különbözött a többitől. Nem hittem volna, hogy még mindig bírni fogja szusszal, már ami a fiatalos lendületet illeti. A kezdeti próbálkozásai után azt tartottam a legvalószínűbbnek, hogy végül el fog veszni majd a középmezőnyben. Ehelyett az új generációs producerek egyik legnagyobb reménységét üdvözölhetjük benne, akiben ott a potenciál, hogy új színt vihet a mainstyle-ba.
Ezt egyébként számtalan alkalommal került már szóba Amnesys neve, mikor felmerült, hogy produceri téren nincs nagyon utánpótlás, már ami a relevánsabb label-eket illeti. Nyilván nem megy már olyan olajozottan a szekér, mint régebben, így a kiadói pozícióban basáskodók sem engedhetik meg maguknak igazán, hogy felkarolják a feltörekvő tehetségeket (No, nem mintha amúgy Dunát lehetne velük rekeszteni, teszem hozzá). Már pedig, mikor az a téma, hogy leáldozóban a mainstyle, és egyre égetőbb szükség lenne egy kis reformra, akkor elég egybevágóak a vélemények azt illetően, hogy ezt csak a fiatalabb producerek fogják tudni megtenni, de azok közül kevés az igazán tehetséges, és Amnesys az első, aki elsőként eszébe jut mindenkinek, hogy majd talán ő.
Elhallgatva ezt a lemezét, alá kell támasztanom ezeket a feltételezéseket, hiszen ritka az olyan mainstyle manapság, amiben még ennyi szpirit van. A legtöbbször be kell érnünk remekül kivitelezett iparosmunkákkal, de igazán pluszt egyiktől se szabad elvárnunk. Amnesys-ben tényleg az a leginkább zseniális, hogy képes lemezről lemezre megújulni, úgy, hogy - sok más producerrel ellentétben - még az előző munkáit se untuk meg. Pedig abszolút nincs rákényszerítve erre, a legtöbb producer beéri azzal, ha újra és újra ugyanolyan számokat ad ki a keze közül. Ilyenkor válik el igazából a szar a májától, és ismerszik meg az, hogy ki az igazán tehetséges producer és ki nem.
A számok amúgy elvileg senkinek sem kéne, hogy újdonságként hassanak, mivel a nem régiben megjelent Always Hardcore 22-ön is fent van mindegyik, azonban én akkor megmondom őszintén, basztam meghallgatni a preview-kat, scene release meg még nincs, ha jól tudom. Meg amúgy is, azon a három Amnesys track-en kívül sok más említésrevaló akad rajta, szóval úgy gondoltam, várok ezzel a szníkeléssel, míg kijön a TRAX0079.
Most itt van mindhárom, egy lemezre vágva, még ha így már nincs is akkora hírértéke. Egyébként épp Riker-rel beszéltük, hogy ez a három trackes (A oldal 45, a B pedig 33rpm) formátum visszatérő trendnek számít, hiszen a 90-es években nagy divatja volt ennek. Aztán az ezredforduló után valószínűleg gazdasági okokból inkább a 4 számos megoldás vált elfogadottá, mert még úgy is épp elég nehéz volt a hardcore lemezeket eladni. Most ugyancsak gazdasági megfontolást sejtek amögött, hogy visszatértek a hármas számhoz, hiszen a nép kevesebbel is beéri, minek pazarolnának?! Olyan ez, mint a lyukas fánk Amerikában. Minden 19 kilyukasztott fánk után ingyen előállíthatnak a maradékből egy huszadikat. De van, ahol ugye még az ennél is kevesebb a megszokott. A UK hardcore és a hardstyle release-ek jelentős része csak két számos, de ez utóbbinál az sem számít ritkának, hogy a lemez mindkét oldalán ugyanaz a szám van, minimális különbséggel. Biztos vagyok benne, hogy ez a pofátlan attitűd hatott amúgy a legnagyobb katalizátorként az elcédésedésre.
Na, de ha már háromszámos EP, úgy szokás, hogy az A oldal képezi a címadó slágert, aminek önmagában el kell tudnia adni a lemezt. De hogy még kecsegtetőbb legyen a vétel, a B oldalon ott figyel két support track pluszban, hátha valakinek épp az tetszik jobban. A címadó dal (Elevation) kellemesen dallamos és Amnesys-től eddig nem meg szokott módon vokalizált. Sokkal inkább hasonlít egy DJ D-re, de ez elmondható a 4D Future-ről is, hiszen azon is nagyon nagy Hardcore Blasters-es ráhatás érződik. Nem meglepő, hiszen a legfrissebb hangzású mainstyle-ok mostanság egytől egyig ott jelennek meg. Persze, hogy az olaszok mellett a holland proletárok se érezzék kirekesztve magukat, a Raw Generation elsősorban nekik szól (ha még emlékszünk, a Worldwide Crisis-on is a B2 volt a legprolibb)
Összességében ez a mostani kislemez sem töri meg Amnesys felívelő pályáját, mióta csatlakozott a Traxtorm csapatához. Én is azóta tartom őt igazából számon, mivel az első két, Impulse Records-os lemezével még nem lopta be magát a szívembe, de aztán release-ről release-re egyre jobban lenyűgözött. Ilyen emberből kéne még több, és akkor sokkal gyakrabban számolhatnánk be jó release-ekről, és akkor talán senkiben sem merülne fel a kérdés, jaj, mi lesz az utánpótlással?!
A1 - Elevation
B1 - 4D Future
B2 - Raw Generation
Elkezdtem Warrior-nak írni egy reply-t a D-Passion jelenség kapcsán (ami a legutóbbi, panaszkodó hangvételű bullshites bejegyzésben merült fel, ha valaki pofátlanul nem olvasta volna végig), de olyan terjengősre sikeredett, hogy mondom, jobb, ha külön, mindenkinek szóló entry lesz inkább, mivel így jobban tudok tagolni, formázni, meg ilyesmi, egyszóval könnyebben olvasható lesz.
Egy tegnap esti anekdotával kezdeném, amit a kommentbe amúgy nem írtam volna bele, de mivel kapcsolódó sztori, ezért akkor most így leírom. Mikor megláttam Warrior kommentjét, tudom, geci vagyok, de nagyon nevettem. Egyből meg is mutattam barátnőmnek az említett "mesteri lemez" TTM site-on elérhető preview-jait, hogy tudja, miről van szó, és ő pedig azt hitte, frankón szopatom, s ugyanazt a számot mutogatom neki újra és újra, hogy ezzel manipuláljam meg. Valójában szerintem azért nem volt mindegyik szám egyforma (de erőteljesen jelzésértékű ez az őszinte reakció), a B oldalt meg lehet különböztetni az Á-tól, ha az ember nagyon odafigyel, de a Promo által feljavított Realism sem tudott nagyon messze esni az eredeti fától.
D-Passion-nel az a baj, hogy bár látszik, most már ő is megpróbál valamicskét újítani, és nem az előző néhány számát kiadni újabb és újabb címeken, "variációk egy témára" jeligével. Ez dícséretes, de ez az új lemez most még egy büdös nagy FAIL lett. Pontosan azért, mert bár végre megvált 1-2 unalomig használt instrument-től, az unalom ott maradt. Mint egy régi TV, amibe beleégett a kép. Ráadásul a zenéiből réges régen kiveszett a szpirit, és eluralkodott rajta ugyanaz a reprodukciós szindróma, mint Promo-n. Csakhogy Promo nagyobb életművel bír, és többféle hangzást sokszorosít párhuzamosan (mindig mindegyik lemezre jut ezekből egy újabb példány), ráadásul ott van neki a zseniális Rude Awakening alteregója, míg D-Passion-nek nincs más, eddig alig két alkalmat leszámítva egyetlen vonalra feküdt rá, de annyira, hogy az elmúlt 3-4 évben semmi ettől különböző nem került ki a kezei közül. Ami azért elég cigány, valljuk meg őszintén, a legfanatikusabb rajongókon kívül nincs ember, aki erre ne unna rá seperc alatt.
Egyébként elismerem, hogy aki kaptafát akar keresni a nevesebb kiadók és producerek munkásságában, annak nem nagyon kell megerőltetnie magát. Ahogy azt is, hogy nagyon meg kell szenvedni manapság azzal, hogy az ember értékelhető produktumot szüljön ki magából, hát még ha egyediek is kívánunk lenni. Gondolom D-Passion-nel is az történt, annyira örült annak, hogy egy saját hangzást tudhat a magáénak, hogy ehhez foggal-körömmel ragaszkodik. Sajnálatos módon ez a nyenyerés hardcore, amit ő csinál egyedül, zsákutca, hiszen nem ad túlzottan széles teret ahhoz, hogy sokféle, egymástól valamennyire is különböző trackek szülessenek. Olyan ez, mint a Pacman, aminek gyakorlatilag egyetlen egy pályáját lehet számtalanszor végigjátszani.
Fogalmam sincs, hogy ebből a halmazból ki lehet-e valahogy lépni. D-Passion jelenleg ismert zárt műveleteivel biztosan nem, ő a reprodukálás, és nem a kísérletezések nagymestere. Hatalmas nagy lelki válság és/vagy trauma kéne ahhoz, hogy erről a futószalagról le legyen térítve, hiszen jól láthatóan nem jutott még el odáig, hogy ő unná a saját szarait vagy akár csak felmérje, milyen korlátok közé szorította saját magát.
Egy minimális önkritika gyakorlásával most szerintem le kéne állnia, és úgy kéne stúdióba vonulnia, hogy addig ki nem jön onnan, míg valami merőben újat ki nem szenved magából. Ha ez éveket vesz igénybe, akkor annyit. A legtöbb producernek nem a zene a kenyérkereső foglalkozása, hanem pusztán hobby. Fogalmam sincs, hogy ő miből él (majd Warrior megmondja, ha tudja), de ha a zenéből, akkor lehet neki is jót tenne, ha büdös gyorsan eltakarodna melózni. Hátha az új élethelyzet új ihletet ad neki.
És mindezt a lehető legkisebb elfogultsággal állítom, hiszen el kell, hogy ismerjem, messze nem a legrosszabb producerről beszélünk a szcénában. Bár sose volt a kedvencem, az első lemezeit szerettem (kiváltképp a Blacklist amok-ot, ami zseni), ha ő most eljönne a TTM-től - bár tudom, erre kevés esély van, szóval csak elméleti síkon nézzük -, hogy megpróbáljon a saját lábára állni, legalább akkorát zuhanna, mint Catscan, ha nem nagyobbat. Bár így is zuhan, az egész TTM-mel együtt, hiszen a legtöbb TTM-es vállalhatatlan szintre süllyed az elmúlt években. És itt most elsősorban Alex B-re és T-Junction-re gondolok, mert mások nem csinálnak ott dallamos zenét. De a zajdarások meg nagyon inaktívak lettek, mióta nem jött ki új Dep Affect, Hectic Fence, Void Settler vagy Xaphan? Peaky Pounder az van rendszeresen, de az meg... Na, ezt majd egy másik bejegyzésben inkább.
Lehet csodálkoztok, hogy ha egy közelgő buliról írok, akkor az miért nem lett Flyerwatcher (hisz már amúgy is rég volt), de igazából nem a flyer, hanem egészen más dolgok kapcsán merült fel bennem 1-2 gondolat.
De ahelyett, hogy rögtön belecsapnánk a lecsóba, először is felhívnám rá a figyelmet, hogy bár a flyeren HCHead neve szerepel, ő valójában nem lesz ott Brno-ban március hetedikén, helyette úgy hallottam, hogy Skyscraper valószínűleg Neckrow-val együtt utazik ki erre a bulira. Hogy ez valóban így van-e, azt talán majd csak maga Neckrow erősítheti meg a kommentek közt.
Ami viszont engem igencsak elgondolkodtatott, hogy bár magyar módra mindig sír a szánk, hogy milyen szar is nekünk idehaza, azért ha a környező országokat megnézzük, azért egészen jól áll a sz(c)énánk. Sajnálatos módon nem rendelkezem minden ország tekintetében bennfentes információkkal, de ha clockwise végigmegyünk a szomszédokon, nem nagyon találunk olyat, ahol erősebb hardcore élet lenne, mint nálunk, ami örömmel kell, hogy eltöltsön bennünket.
Ausztria például hiába tekint nagy múltra vissza, sajnos az örökös belviszályok miatt kártyavárként hullott szinte szét minden, amit eddig felépítettek, és azóta igencsak vegetatív állapotban van. A legtöbb partysorozat becsődölt, vagy már csak önnön karikatúrájaként létezik, s ugyanígy a megtépázott hírnevű csapatok. Mindeközben túlnőtt rajtuk a hardstyle, így ha valaki nemzetközileg is elismert, nagy neveket akar látni/hallani, előbb megtalálhatja őket egy hardstyle bulin, mintsem egy tisztán hardcore-ra rendezvényen. Természetesen van kivétel, a *Coremasters neve még mindig szépen cseng, és az idei lineup is igen csak impozáns, azt kell, hogy mondjam, jelen pillanatban az Explosion osztrák testvéreként tekintek rá, hiszen körülbelül ugyanazt a színvonalat képviseli mindkét partysorozat.
Ebből kifolyólag, bár ők voltak már sokkal magasabban is, jelen pillanatban közel egyszinten vannak velünk, semmivel sem jobb már osztrák gabbernek lenni, mint magyarnak. Ez látszik abból is, hogy manapság már annyira nem trendi osztrák bulikra járni, csak az ilyen nagyobb rendezvényekre érzik páran fontosnak, hogy ott legyenek, nagy csoportos kivonulásra már rég nem volt példa, úgy hiszem.
Utánuk jönnek a csehek, akiknek bár jó hírük van errefelé, az egyik legnagyobb buli, amit magyar szemmel fel tudnak mutatni, ez a Groundflash sorozat. És hiába jár már a 11. részénél, ránézésre nem fejlődött sokat. És ami számomra a legmeglepőbb, szinte nincsenek is rajta cseh DJ-k (pedig vannak amúgy, más bulik lineup-jából ítélve), őket rendszerint mindig ugyanazok a GTP-s szlovákok helyettesítik, és a legnagyobb nevű főfellépőknek is mindig ugyanazt az egy-két osztrák vagy magyar DJ-t hívják, így nekem nem tűnik valami változatosnak. Úgy képzelem, ott is az osztrákokéhoz hasonló klikkesedés lehet jellemző, ami miatt a Groundflash-t szervezők inkább közösködnek szlovákokkal és rajtuk keresztül osztrákokkal, mintsem saját honfitársaikkal. De erről jó volna többet tudni, csak sajnos nem tartom egyetlen cseh gabberrel sem a kapcsolatot.
Szlovákiában szint' ugyanez a helyzet, amennyire belelátok, az ottani Groundflash-t Brain cracking-nek hívják, de ezen kívül lényegi különbség nincs. Persze itt is szükségem lenne egy kis update-re, hiszen pusztán a gabber.sk-n megjelenő partyinfók alapján tudok ítélkezni.
Ukránoknál azonban nagyobb életnek kell lennie, habár lehet, hogy még csak mostanában kezdett el virágzani, nem tudom, viszont ott egy hardtechno-n nevelkedett generáció kezd elmozdulni a hardcore irányába, ahogy teszi ezt a hazai hardtechnosok egy része is. Ebből kifolyólag a mainstyle helyett sokkal inkább dominál az techno-közeli indusztriális vonal, ami nálunk is egyelőre szintén csak az NGOHT melegágyában tud megélni, és nagy neveket elhozni. Mivel mi egyelőre nem merünk az industrial-lal kísérletezni, tekintve, hogy gabber körökben egyáltalán nem számít népszerűnek, gyanítom, hogy idehaza is az ukrán minta fog a hardtechnos életben érvényesülni (vagy legalábbis minden esély megvan erre), és hamarosan rendszeressé válik a hardcore jelenléte a hardtechno bulikon.
Én Romániát is egykalap alá venném a cseh/szlovákokkal, mivel hiába volt példa arra, hogy megfordult ott egy Noize Suppressor, nagy átlagban a bulik meglehetősen kislétszámúak, színtisztán csak helyi DJ-ket felvonultatva. Ebben a tekintetben mindenképpen különböznek északi szomszédainktól, amiért nem kooperálnak a környező országokkal. (Legalábbis hardcore-on belül nem, a magyar drum&bass DJ-ket ugyanis nagyon szeretik ott). Nagyon nem is tudok partyszervező csapatokról, csak egyről, amit a magyar származású Áky vezet, és ők úgy reklámozzák magukat, hogy Áky a legnagyobb román hardcore DJ. Ha ez így van, s látván a bulifelvételeken szereplő emberek mennyiségét, a román szcéna igencsak gyerekcipőben jár, a múlt évben szervezett bulijukról nekem egyből a Necropolis-os időszak jutott az eszembe, ami nálunk minden tekintetben a hardcore mélypontja volt, és bár szerettük, azért szerintem nem sokan kívánják vissza.
Hogy a szerbekkel mi van, fogalmam sincs, az ex-Dashcraft-os srácokat kéne megkérdezni, de feltételezem, ha eddig nem meséltek semmit, az azért volt, mert nincs is semmi. Hardtechno tuti van, de róluk pl. nem hallottam még, hogy nagyon kacsintgatnának a keményebb darák iránt. Aztán ki tudja, lehet náluk is csak idő kérdése, és csomó, TTM-től bookolható arc megfordul.
Horvátország vicces, mikor híre ment a tavalyi Explosion-nek, nekem úgy tűnt, néztek nagyokat, hogy ekkora hardcore és hardstyle élet van itt (mert Lunáról is hallottak, és az még nagyobb o_O-t váltott ki belőlük). Ettől függetlenül úgy tudom, sokalják a távolságot, és ezért nem akarnak Magyarországra jönni bulizni, de mivel hivatalos gabber oldalt nem találtam, csak ilyen általános partyoldalt, ahol van minden, vegyesen, nem is lehetnek túlzottan fanatikusak. Hogy DJ-jük, partysorozatuk van-e, rejtély.
Szlovénia viszont durva, van sok DJ és party is rendesen, de ők sem bővelkednek - vagy már nem bővelkednek - a nagyobb költségvetésű bulikban. És amennyire én látom, arrafelé az egészet Mr.Madness tartja a kezében, szerintem ő lehet a szlovén Hansnoise (vagy Lemming?! :D), csak nagyobb az arca. Velük egyébként - a déli szomszédainkkal ellentétben - lehet, hogy lehetne kooperálni, Skyscraper járt is már náluk, ahogy a szokásos osztrák nevek is.
Na, és akkor ezzel körbe is értünk. Úgy érzem, egyáltalán nincs okunk panaszra, habár egy ponton sajnos el is szomorít mindez. Nevezetesen ugye arról van szó, hogy néha úgy érzem, jó lenne belőlem több, és igazából nehezemre esik elhinni, hogy más ne tudna annyit tenni idehaza a hardcore-ért, mint én, ami szerintem egyáltalán nem sok, bár jólesik, ha néhányan úgy gondolják, hogy mégis. Már csak azért is aggasztó ez számomra, mivel előbb-utóbb nekem is szembe kell majd nézzem azzal, hogy esetleg át kell adnom a stafétát másnak. És jelen pillanatban nem csak, hogy nem áll túl sok jelölt rendelkezésre, konkrétan nincs egy se. És ha a környező országokban is épp oly szarul megy a szekér, mint nálunk néhány évvel ezelőtt, akkor abból arra következtetek, hogy ott sincs senki, aki hatékonyabban tudna tenni valamit a szcénáért, önnön egójának fényezése helyett. Félő, hogy megint visszasüllyedhetünk ugyanarra a vegetatív szintre, amin ezek a környező országok vannak, és ahol már mi is voltunk. Nem nehéz, csak kb. annyi kell hozzá, hogy ne legyen Explosion. És ez azért elég hervasztó. Ez ellen azért kéne tenni még valamit, csak nemtom, mit, meg az sem járja, hogy pont én gondolkozom ezen.
Tegnap vagy egy órán keresztül bambultam a monitort, konstatálva, hogy már négy napja nem írtam, és a mával ez a szám már ötre inkrementálódott. Egyszerűen nem tudtam miről írni. Semmi olyan megjelenés nem volt, ami kicsit is felkeltette volna a megtépázott érdeklődésemet. Hiába nyálaztam végig a Rige fórumot, az elsődleges információforrásomat. Meg aztán azt vettem észre magamon, hogy unok már a mainstyle lemezekről írni. Egyrészt a legtöbb kapcsán semmi újat nem tudok elmondani, a száraz információátadás meg már nem elégít ki eléggé. Másrészt ugyan ki akarna beszámolni egy újabb, vélhetőleg az eddigieknél is sutyerákabb D-Passion lemezről és hasonlókról?! Useless.
Igen, azzal is tisztában vagyok, hogy vannak elmaradásaim. Csomó megkezdett piszkozat, amikre nem visz rá a lélek, hogy befejezzem őket. Pláne, ha albumokról van szó. Nagyon régóta ígérgetem, hogy írok majd az új Prodigy albumról, de minek, ha a javarészét már kibeszéltük az első kislemez kommentjei közt? Emellett régóta tervezem a pár hónapja megjelent Combichrist album kivesézését is, de néha az jut eszembe, hogy lehet jobban jártam volna, ha csupán egy N+1. filmes blogot nyitok, mert az sokkal eccerűbb. Megnézel egy filmet, s mire a stáblistáig jutsz, bizton lesz róla valamifajta véleményed, amit egyből leírhatsz, és kész. Egy albumot viszont nem lehet pusztán egyszeri hallgatással elintézni. Már csak azért sem, mert az még nem alakít ki az emberben említésreméltó gondolatot. Vagy csak annyit, ami max. egy kommentre elég. ("Fospermet." :D)
Viszont az elmúlt napok folyamán összegyűlt bennem pár gondolatszilánk, amik önmagukban lehet, kurvára nem állnák meg a helyüket, viszont egy ólomüveggé összehegesztve még lehet belőlük valami. Úgyhogy nézzétek el nekem a csapongást, és a terjengősséget, ne adjátok fel, ha épp valami totál unalmas részhez értek, ugorjatok a következő bekezdésre, mert az tuti tök másról fog szólni, még ha nem is értitek majd, hogy jutottam el A-ből DZS-be.
Honnan is folytassam? Az alulmotiváltságtól?! Volt már párszor ilyen, de ez most mindenképpen mélypont a blog életében. Ezért is örültem annyira annak, mikor Darklead hosszú idő után meglepett minket egy Sneak-peak-kel. Mivel látjátok, hogy milyen kétségek gyötörnek mostanság, továbbra is adott a lehetőség bárki számára, hogy helyettem írjon meg egy entry-t, ha van kedve, hiszen ha megüt egy bizonyos szintet (erre vonatkozólag vannak megkötéseim, de azok nem publikusak), nagyon szívesen kirakom. Legyen az a szlogen, hogy "Bárkiből lehet Yithian".
Sokrétű azért ez a dolog, hogy miért sem tudok mostanában annyit írni. Hiszen időm lehet, hogy lenne rá, tegnap is ott ültem a gép előtt, nem igzbogzoztam, amit sokan mégis az elsődleges problémaforrásnak tekintenek. Lehet benne van azért, hiszen a gondolataimnak jelentős részét teszik ki most a játékokkal kapcsolatos dolgok. De ez sem szokott gondot okozni, ha kell, bármit bele tudok szőni a blog szövetébe, valami mondvacsinált indokkal. Írtam már kártyajátékról, csak azért, mert éjjel-nappal azon kattogtam. Játékról is tudnék írni, illetve inkább egy-két játék soundtrack-jéről, ha lenne jó. De egyelőre úgy tapasztalom, kevés olyan játékzene van, ami lenyűgöz. Kipróbáltam már egy tucat játékot, és mit tesz Isten, csak annak tetszik a zenéje, amiről már írtam. Az viszont még mindig szanaszéjjel kúr. És igen, akkor még csak úgy hallgattam, hogy nem tudtam játszani, azóta viszont módomban állt kipróbálni, és baaaazdmeg!
Ez már a XXI. századi szórakoztatás magasiskolája. Az egész úgy van megcsinálva, mint egy modernkori pörgös TV sorozat (Lásd 24, ami ennek a stílusnak az alfája és omegája is egyben), hét vagy nyolc epizóddal, ami azonban 42 percnyi szórakozás helyett több órányi feszültséget rejt magában. Mire végigjátszol egy részt, örülhetsz, ha pihenhetsz, jön a stáblista, és a játék rávezet arra, hogy ne taposs a continue-ra, hanem lépj ki szépen. S mikor legközelebb folytatod, egyből egy "previously on Alone in the dark"-os összefoglalóval vezet gyorsan vissza oda, ahol abbahagytad. Zseniális!
És igen, közben mocskos durva zene van. A legtöbb játéknak azért elmondható, hogy jó a zenéje, csak olyan, mint a legtöbb filmé, nem túlzottan említésreméltó. Hiszen lehet, hogy megadja az alaphangulatot, de mindvégig a háttérben magad, s nem vonja magára a figyelmet, ezért nem is nagyon működnek a játék nélkül. Pedig milyen jó is tud lenni olykor-olykor egy karizmatikusabb zene, ami emlékezetes.
Kicsit más téma (mondom, csapongani fogok), hogy még le se zajlott a harmadik Enzyme Incubation party, de már ki is adtak hozzá egy két lemezes mix CD-t, amiből az első a mainstyle, a második pedig inkább az industrial-szopóknak kedvez. A tracklistet elnézve külön bejegyzést nem érdemel, viszont meglepődtem, hogy egyáltalán kiadnak egy ilyet, hiszen az volt a mondás, hogy a CD már nagyon régen nem biznisz, szóval nem is értem, visszahozza ez vajon az árát?! Bár végülis lehet, hogy a buli büdzséjéből futja.
Fura azért így kivülről szemlélni a Cardiac némely lépését, bár ez, hogy label night-okat szerveznek (Genosha és Enzyme X), kurva jó ötletnek tartom, mivel az ilyen bulik ritkán lehetnek veszteségesek (Promo-éknál is biztos vagyok benne, hogy jól hoz egy Club r_Aw), az ilyen nagyobb Incubation-ökkel meg pláne jól járnak. Már amennyiben ezeket valóban ők szervezik, hiszen ezek németországi bulik, úgyhogy ők lehet csak a nevükért cserébe részesednek. De az talán még jobb bolt nekik.
Viszont hogy a lemezek mennyire mennek?! Elképzelésem sincs. Ahogy például azt se vágom, hogy most az új Noisemaker VIP visszajelzései milyenek, mivel nagyon vegyes reakciókat hallottam. Ráadásul ezek is, mint egy maelstrom, állandóan változnak. Több, reflexből leszarozó módosította később a véleményét "egész jó"-ra, én nem, aki egyből azt mondtam, hogy jó ez, rekord idő alatt untam meg. (Na, azért a Payback VIP-et nem lehet überelni, amit első hallgatásra is untam már) Szóval fura ez.
Mindenesetre van belőle egy felesleges példányom, ha kéne valakinek. Meg vannak még mások is, K7-2 repress, 3db Enzyme 30, Reality Collapse, meg ilyesmi. Ha esetleg valaki a szar forint ellenére is lemezvásárlásban gondolkozna. Ja, igen, és erről jut eszembe, raklapszámra áll itt a soron következő Explosion flyer-e, amit bulik hiányában elég nehézkesen tudok szórni. Ha valaki ebben tudna nekem segíteni, azt nagyon megköszönném, hiszen tényleg nincs már sok idő, buli meg télleg alig van, de iskolákba, plázákba, szórakozóhelyekre azért lehetne vinni, ha valakinek van ehhez kedve. Előre is köszönöm, ha jelentkezik valaki emiatt.
Ha az ember még fiatal, és iskolás évei után egy szebb jövő álomképét maga előtt látva kimegy külföldre dolgozni, és ráadásul olyan munkát sikerül kifognia, amit szeret is csinálni, az eléggé nagy adagot tud hozzátenni a mindennapi életérzéshez. Angliában, ahol élek, már az ember rájön egy idő után, hogy mit is jelent magyarnak lenni.
Nem érdekelnek túlzottan a hírek (már csak azért sem, mert azt tolják az ember orra elé, amiket láttatni szeretnének a médiás gecik), mégis hallok dolgokról, amik odahaza történnek. Cigánybűnözés, Magyar Gárdás megmozdulások, növekvő árak, még több kiadások rettenetesen kevés fizetéssel párosítva. És itt jegyezném meg, hogy nem drágább Angliában az élet, mint odahaza. Nemrégiben hazalátogattam, és voltunk a családdal a Tescoban, egy egész hétre vettem ennivalót. Nagyjából főképp ugyanazokat a dolgokat, amiket idekint is megveszek, ha megéhezek. És olyankor nagyjából megvan 55 fontból egy egész hétre az ennivaló. Alig hittem a szememnek amikor a végösszeghez értünk, Magyarországon átszámítva 90 fontomba került ugyan ez.
Ha csak az én példámból indulok ki, az ember rájön néhány hónap után, hogy milyen messze is van a barátaitól, a családjától és a barátnőjétől. Főleg olyankor szar ez, ha Valentin nap van, vagy épp a farsangi bál, és azután egy kis egyszerű diszkó, csak hogy e bejegyzés időpontjánál maradjunk.
Ezért is értékeltem roppantul, hogy Angliában még működik a zenei élet. A Prodigy új albuma nemrég bizonyította is ezt a tényt, de talán a legújabb Rebelscum-ra, számszerint a huszonötödikre, ami The DJ Producer és Deathmachine közös munkája, talán többet fogok rejszolni, és talán nem én vagyok így egyedül ezzel. Lássuk, mit is kapunk most az angol underground hardcore legnagyobbjaitól az arcunkba:
The DJ Producer & Deathmachine
Failed Attempts at Bending Time and Space
A1 - Pixelshifter
B1 - Torqture
Pixelshifter
Nekem rettenetesen tetszik az, ahogyan a harangkongásból vagy a dudából megcsinálták azt a dallamot, ami csak néha csendül fel. Ez nem lenne elég a gyönyörű hangulathoz, kapunk rejtelmes, poszt-apokaliptikus süvítést is, ami kíséri a számot. Nem csak a Terminator filmekben, John Connor születésekor hallhattunk ilyesmit utoljára, azért elég sok Genosha releaseben is jelen vannak.
A számot ezután a tört drum&bass részek készítik elő az angoloknál használatos torzított bassdrum-ra. Elérkeztünk a fő részhez, itt már elég erősen érezni hogy profi mestermunkáról van szó. Nemhiába, se DJ Producer, se Deathmachine nem tegnap kezdte a zeneírást. Azt szeretem a profi angol hardcore-ban, hogy otthon ülve is át lehet érezni egy ehhez hasonló mestermunkát, de buliban is rettenetesen jó egy ilyen számot végigflashelni. Sötétség, káosz. Kizökkenünk a sivításból, és a hangátalakításon átesett kórus rész után belevezet minket egy nyersebb, acid-es hangzású élménybe. Ez a szám második fele, ami még szintén a fő rész. Levezetésképpen visszakapjuk azt amit az acid sample előtt kaptunk, és szépen levezeti saját magát a szám. Profi mestermunka, 10/10.
Torqture
Bevallom, engem The Teknoist - Like a hurricane made of zombies albumára emlékeztet, ugyanis rengeteg ismerős sample-t hallunk ebben a számban. Nyilván nem én vagyok ezzel egyedül, aki hallotta azt az albumot, annak ismerős lehet. A Pixelshifterhez hasonlóan remekmunka a szám, de a sok ismerős sample miatt csak 8/10-re értékelném.
A1 - Pixelshifter
B1 - Torqture
Hogy máshogy is lehetne hatékonyabban kitörni a pletykák medréből, mintsem egy szintén pletykáktól lendületet vett szníkpíkkel?! Hiszen már nagyon régóta hallani, hogy Nexes átnyargalt Neophyte-ékhoz, de ennek most már kézzel fogható bizonyítéka is van, ezért nem kell végre puszta szóbeszédekre alapoznunk. Ugyan mi mást is jelenthetne ezt, minthogy itt egy hamarosan megjelenő, de már előrendelhető, sokak által nagyon várt három számos Nexes EP, a The Sign.
Vicces, hogy amennyire hanyagoltam az eddigiekben a gossip kategóriát, mostanában csak ilyeneket írok, habár ennek egészen egyszerű, prózai okai vannak. Eddig ritkán jutottam olyan infóhoz, amit más ne írt volna már meg előttem, ráadásul a legtöbbje lazán több volt már mezei pletykánál, most meg valahogy megtalálnak ezek. Ilyenek a véletlenek, ugye.
Másrészt meg mióta van otthon XBOX-om (Igen, engem is utolért a láz), azóta valahogy alulmotivált vagyok review meg egyéb, nagyobb felkészültséget igénylő kérdésekben, hiszen bár lehet nem gondolnátok, de legtöbbször egy blogentryvel több órán keresztül is bíbelődök, mire eléri a végleges formáját és úgy érzem, kikerülhet. Egy Sneak-peak is minimum egy óra, és most ezt geci módon inkább játékra fordítom.
Viszont, hogy azért legyen pörgés, igyekszem mindig - ha más nem, munka közben - felcsapni pár hírmorzsát, mivel ez nem vesz el sok időt, így ebédidőben, vagy üres 5 percekben is meg tudom írni. (Ja, persze az esetleges hibákért nem vállalok felelősséget, de szóljatok nyugodtan, ha valamit találtok.)
Bár a cím hangzatos, félrevezető is egyúttal, mivel nem biztos, hogy mindenki számára egyértelmű, hogy pontosan melyik partysorozatra is gondolok, de aki ismer, az tudja, hogy nem a Hellrave-re (:P), hanem nyilvánvalóan az oldalsó agendában is látható *Coremasters III-ra, ami folytatva a hagyományokat, idén is grandiózus lineuppal jelentkezik. A flyer még csak most készül, de a leglényegesebb infók már eljutottak hozzám, dátum, helyszín, lineup, és azt kell, hogy mondjam, jó lesz. Explosion-höz méltó lineup ez, szeretni fogjátok még így is, hogy nem mi hozzuk el ezeket a neveket (illetve majd valszeg mi is, csak most emiatt ez későbbre csúszik).
The *Coremasters III
2009. április 10., péntek
Discothek Sensation
Breitenfurterstrasse 170, 1230 Bécs
Endymion LIVE + DJ Set (NL)
Amnesys (I)
Cestra (D)
AndyGTP (SK)
Mercenary (HU)
Hardcore Masterz Vienna
The Serial Killers
Jimi B
Rottertom
Noizebeast
Na, ha valamin, ezen azt hiszem, mi is szép számban ott leszünk, magyarok, annak ellenére, hogy manapság már annyira nem divat Bécsbe járni bulizni. (Ennek okaival azt hiszem, mind tisztában vagyunk.) Nekem ráadásul még névnapom is lesz aznap, úgyhogy dupla ünnep, az odabaszás garantált!
Nem titok amúgy, hogy nagyon régóta el akarom hívni Endymion-ékat, és Amnesys is tervben volt már, de most egy ilyen buli után nem lenne bölcs dolog velük próbálkozni, még akkoris, ha Osztrákiába alig 1-2 tucat emberre számítok csak, hogy elzarándokol. Mindenesetre nem bánom, hogy nem mi hívjuk el őket, mivel annyi más név szóba jöhet még, szóval nincs okunk panaszra. Meg ha már ott leszek, úgy is beszélek majd Bartékkal, akik nagyon régóta szeretnének Magyarországon játszani, és ha 2009-ben nem is, de 2010-ben tuti sort kerítünk rájuk is, ha menni fog akkor még a szekerünk annyira.
Azért azt kell, hogy mondjam, kurva jó dolog a Facebook. Már csak azért is, mert ha odafigyel az ember, híres emberekről is relatíve fontos információkat lehet elcsípni, hogy mivel foglalkoznak épp. Mint például Ophidian-ről, aki tegnap este ezt írta ki:
Conrad Hoyer has just sort of finished a sort of electronica release. Next step: sort of find label.
Mit lehetne ehhez hozzáfűzni?! Kíváncsi vagyok, hiszen electronica-t még nem hallottunk tőle, de alig marad már lassan olyan stílus, amiben ne próbálta volna ki magát. Rajta igazán látszik, hogy olyan zenét csinál, amilyet akar, vagy amihez kedve van, nem nagyon tudják az elvárások behatárolni, meg aztán saját bevallása szerint is nehezen marad meg egy stílusnál. ("I usually start off doing one thing and end up doing something else. My sense of direction isn't too good yet and I have weak subgenre-barrier control. :)")
Szóval várjuk ezt az új stuff-ot, és drukkolunk, hogy mielőbb találjon neki label-t, lehetőség szerint olyat, ami rövid időn belül ki is tudja adni, s nem kell rá éveket várni. Valószínűleg Conrad sem szívesen járna még egyszer úgy, ahogy a Lowres-szel.
Talán nem mindenkihez jutott még el a hír, hogy Meagashira (aka Project Omeaga, ha ez még valakinek az újdonság erejével hat) egy levélben értesítette a rajongóit arról, hogy hamarosan elkészül a következő lemeze, amire közel 4 és fél évet kellett várni.
Hát igen, rég volt már, hogy szóló projekttel jelentkezett, és a dolog pikantériája, hogy most sem egyedül vonult stúdióba. Még mindig itt csengenek a fülemben Ophidian szavai, amit arra a kérdésemre adott válaszul, hogy közeleg az Enzyme 31, ami ugye egy Meagashira szóló EP lesz. "Maybe not so soon, and maybe not so solo" - hangzott a válasz, és már akkor módomban állt megtudni, hogy Meagashira a következő lemezén Endymion-ékkal dolgozik együtt, de ki tudja, mikorra lesz kész.
Akit a levél eredeti nyelven érdekel, a tovább mögé berejtem, de amúgy a lényeget összefoglalom a lustáknak és az angolul nem tudóknak.
Tehát a cucc már közel készen van, és három számot fog tartalmazni. Két mainstream-ebbet és egy igazi industrial zúzdát. Ebből kifolyólag az első kettő Meagashira vs Endymion, míg a harmadik pedig értelemszerűen Project Omeaga vs Endymion néven fog futni. Kicsit mosolyogtam ezen, hiszen Meagashira és a mainstream, viccnek jó, de majd meglátjuk, lehet nem fogunk annyira röhögni a végén mégse.
Eugene szerint az A1 nagyon ütősre sikeredett, és minden megvan benne, ami egy igazi slágerhez kell. Persze ez csak amolyan marketing szöveg is lehet, nyilván nem tud objektívan nyilatkozni a saját cuccáról. Amúgy Sneak-peak még nincs, nem is lesz egy darabig, ne is várjuk, hogy majd ő kiad a kezéből ilyesmit, de az Enzyme Incubation-ön tuti rakják már, úgyhogy ha onnan kerülnek majd ki liveset-ek, lehet elcsíphetünk belőle mi is valami kis morzsát.
Ja, és bár a cucc kész, és már a masteringen dolgoznak, óvaint bennünket attól, hogy azt terjesszük, ez lesz az Enzyme 31, mert ez még korántsem biztos.
In medias res kezdek bele a történetbe, hosszas vívódás után úgy döntöttem, túl nagy lelki terhet jelent nekem egy saját szerver fenntartása és üzemeltetése. Mondjuk jelen esetben a "saját" jelző egy kicsit erős, mivel már a kezdet kezdetén is többetmagammal vágtam bele, így osztva meg a költségeket. Ebből a kezdeményezésből született meg a Rét fedőnevű FTP szerver, ami merő jófejségből alanyi jogon biztosította - s biztosítja még ebben a percben is - mindenki számára a legfrissebb Magyarországon elérhetetlennek tűnő zenéket, csak hogy senki se érezze magát lemaradva.
Eredetileg mondanom se kell, hogy nem ezért lett beállítva a gép havi 15000 forintért, hanem hogy költséghatékonysági szempontból egyetlen fókuszpontba gyűjthessük össze az összes weboldalunkat, hiszan ha önmagunk gondoskodunk DNS-ről, tárhelyről és levelezőszerverről, akkor az hosszútávon jóval kifizetődőbb. Mindamellett a terv az volt, hogy egy cégen keresztül hosting szolgáltatást is bevezetünk, hiszen ha már amúgy is ott a gép, semmiből sem áll egy-két plusz weboldalt felcsapni rá, így az ezekből befolyó összegekből úgy fenntartjuk a szervert, hogy az nekünk egy fillérünkbe se kerüljön. Végülis ezzel hosszútávra biztosítani lehetne az összes non-profit hobby projektünk webes vonatkozású dolgait.
Ez így elmondva persze nagyon klassznak és egyszerűnek tűnik, azonban sajnálatos módon csomó idegőrlő adminisztrációval jár, plusz ha valami történik a géppel, technikai kapcsolattartóként azonnal ugrani kell megjavítani. Már pedig, mint azt bizonyára jól tudjátok, jó párszor volt már vele gond az eddigiekben is, és Murphy-törvénye igazolja, hogy mindig a legrosszabbkor tud elszaródni.
Az elején persze rendben ment minden, lelkesek voltunk, meg minden, mindent ki akartunk próbálni (Mondjuk ennek köszönhetően került fel az összes létező szerverszoftver egyetlen harmatgyenge gépezetre.), és a befizetések is rendben mentek. De ahogy az a közös lovakkal lenni szokott, rövidtávon megturosodott a háta, és úgy lettünk mi is egyre trehányabbak. Ahogy a kezdeti csapat egy jelentős része lemorzsólódott, a gép mögött álló cég úgy vette át a havi terheket. Ez mondjuk mák, de ők se nagyon érezték túlzottan szükségét annak, hogy a dolgok menedzselése fluent legyen. Pedig elvileg ők lettek volna felelősek azért, hogy a megmaradt tagoktól rendszeresen beszedjék a rájuk eső havidíjakat, de mivel ez jobbára elmaradt, sokszor arra se voltak képesek, hogy a hostelcégnek rendesen fizessenek. Ebből kifolyólag legtöbbször csak az utolsó fizetési felszólításra, vagy az utána alkalmazott szankciók hatására léptek, de legutóbb már akkor sem, mondván túl sok a dolguk ahhoz, mintsem a szerver ügyes-bajos dolgaival foglalkozzanak, ami jelen esetben mindössze egy rapid utalás lett volna.
Ekkor egy kezdeti tag azzal mentette meg a szervert, hogy a tettek mezejére lépett, s elintézte, hogy a gép mihamarabb visszakerülhessen online, és egyúttal összegyűjtötte, mire is van jelen pillanatban használva a gép, és hogy ez kiket milyen összegben terhel. Plusz elkezdte egy új gép beállításának lehetőségét megteremteni, és kidolgozott egy tervet arra nézve is, hogyan lehetne rendszeresen begyűjteni az emberektől a pénzt. De úgy tűnik, túlságosan elmérgesedett már ez a don't give a shit attitűd az emberek közt, és én is túlzottan belefáradtam már abba, hogy ha bármi van a géppel, engem hívnak, és nekem kell foglalkoznom a rejtélyesebbnél rejtélyesebb hibákkal, illetve, hogy a megnövekedett sávszélességek mellett is bírja a gép a ráosztott sokkalta nagyobb terhelést. Az talán megoldást jelenthetne, ha a mostani gépet lecserélnénk, ahol már nem nekem kéne lenni az adminnak, és ha valaki elvállalná azt a feladatot, hogy odafigyel rá, mindig be legyen fizetve a havidíj és a használóktól pedig rendszeresen be lenne szedve az a pénz. Bár én már ebben sem hiszek, hogy kivitelezhető, hiszen, akik eddig se fizettek, eztán se fognak. És a többieket ismerve, az adminisztratív feladatok végül ugyanúgy rajtam maradnának, mint azelőtt.
Épp ezért az említett sráccal közösen úgy döntöttünk, kiszállunk. Mondjuk ő könnyebb helyzetben van, csak egy site-ot megszüntet és kész. Én nem tehetem meg ugyanezt, de talán nem is vagyok rászorulva ilyen lépésre, a site-ok zömét - amikre valóban szükség van - el fogom tudni költöztetni más helyre, biztonságosabb helyre, ahol nem nekem kell majd törödnöm a technikai háttérrel. Ez nyilván nem terjed ki az FTP-re, az, ha valaki nem veszi át a stafétát teljesen - az adminisztratív feladatok mellett az anyagi tehervállalás is ide értendő -, akkor meg fog szűnni. Szép volt, jó volt, amíg tartott, de vége. Én biztosan nem csinálom tovább, még akkor sem, ha az FTP használói rendszeresen összedobnák rá a pénzt, mivel az még sokszor a MyVIP klubnál is keservesen megy.
Azonban ha valaki úgy dönt (Bár amekkora esély erre van...), berakna egy gépet ilyen céllal a BIX-re, annak nagyon szívesen segítek elindulni. Vagy akár az is lehet egy opció, hogy a már bent lévő gépbe beszáll valaki más, mivel az említett cégnek továbbra is kell. Egy újonnan összerakott gép üzemre készen várja, hogy átvegye a másik helyét, és még admin is van hozzá, aki viszont nem érdekelt a mi szarainkban, így arra hiába várnánk, hogy ő majd megcsinálja helyettünk. Mindenesetre ha valakinek vannak rendszergazdai ambíciói, hosting vállalkozásba kezdene, és nem zavarná, hogy egy relatíve kis forgalmú FTP cápáskodna a gépén, akkor jelentkezzen. Hátha van még jövője a Rétnek nélkülem is.
Azt mondom, rend a lelke mindennek, s mivel a legutóbbi Sneak-peak-nél nem haraptatok rá egyből a kérdésre, gondoltam kivezetem egy külön entrybe, nem kell feltétlen szétoffolni azt. Úgy is rég volt már Questionmark, pedig mindig mondjátok, hogy legyen, csak én meg vagyok annyira fasz, hogy túlparázom ezt a kérdést. Csomó minden eszembe jut, hogy jó lenne, de aztán vagy ellövöm valami más kapcsán (Lásd "A speedcore halott"), vagy egyszerűen nem érzem annyira jónak, hogy kedvem lenne összepiszkolni vele a kezem.
Most azonban jobb nem megvárni, míg elül ez a VIP-es kérdés. Ami jelen esetben csupán annyi, hogy 9 darab Enzyme VIP release után - melyek közt voltak ám aztán mindenfélék vegyesen -, mivel lehet még előrukkolni? Nyilván, ha megjelenik egy új VIP, mint azt a neve is mutatja, az valami eleve különlegesnek szánt dolog, így az emberek eredendően sokat várnak tőle, aminek valahol természetes, hogy release-ről release-re egyre nehezebb megfelelni.
Az első VIP még egy very limited, tisztán rajongóknak szánt cucc volt, amin a szintén limited Apocalypse-t (K7-1) adták ki, s külön levélben biztosították a rajongókat arról, hogy ebből soha sem lesz repress.
A második, leghíresebb VIP viszont már a Butterfly volt, amihez ha szintén csatoltak volna ilyen levelet, lehet már rég csődbe mentek volna, hiszen hány repress is volt belőle azóta? 6?! Azóta is abból élnek, komolyan mondom. Igazából ezzel ez egyértelműen a XXI. század legnagyobb példányszámban eladott hardcore lemeze, még ha nem is játszák, tuti, hogy minden hardcore (és related) DJ-nek van otthon belőle egy, így viszont nem tűnik annyira különlegesnek, hogy egy valódi VIP-et köszöntsünk benne, mégis egy mindenki szívének kedves release-ről beszélhetünk.
Számomra érdekes módon többet ér egy Kapotnaaien VIP, már csak azért is, mert abból azóta se készült repress, és egy példányért iszonyatos horrorárat számolnak fel a kereskedők. Pedig zeneileg nem is annyira ütős, a vele egyidőben megjelent Butterfly VIP jóval nagyobbat szólt (talán ez be is árnyékolta egy kicsit), de az idő is ezt látszik igazolni, a Kapotnaaien VIP verziói nem tudtak túl sokban eltérni az eredetitől, kb. lehetetlen volt überelni azt.
Viszont ott a Prednision Attack VIP, ami abból a szempontból kurva jó, hogy már ideje korán konstatálták, ezt a számot nem lehet megremixelni, ezért arra a lemezre nem is remixek, hanem további Project Omeaga számok kerültek. Hihetetlenül népszerű lemezről van szó, amiből szintén volt már legalább két repress, de ezzel az egyedi koncepciójával meglehetősen ki is lóg a VIP lemezek sorai közül.
Az ötödik talán a leglassabban elfogyott, legkisebb port kavart, egyszóval a legsutább release, a Screaming Phoenix VIP, ami még a legelvakultabb rajongók körében se keltett akkora népőrületet, mint bármelyik másik előtte. Jó, érthető módon akkoriban még a TOA nem örvendett akkora népszerűségnek, de mindmáig ugyanúgy megosztják a közönséget, de míg az előző VIP trackek mind iszonyatos nagy slágerek voltak előtte gabber körökben, addig az Otakunál megjelent Screaming Phoenix olyannyira nem mondott sokat senkinek, hogy szerintem, ha nem lenne belőle VIP, csomóan a mai napig nem is ismernék. Én nem mertem volna bevállalni egy VIP verziót ebből, már csak azért sem, mert a módosított verziókat is a TOA jegyzi, holott ennek a számnak határozottan jót tett volna egy Ruffneck és Ophidian remix, vagy valami.
Ezek után ellenben a hatodik, duplalemezes VIP06-tal akkorát odabasztak, hogy mindmáig nem ocsúdtam fel az ámulatból. A kedvenc Cardiac lemezem ever, egész egyszerűen. Jelen körülmények között nem is igazából tudom elképzelni, hogy valaha is össze tudnának hozni ennél jobbat, már csak azért sem, mert bevallottan kurva sok meló volt vele (fél év!), s nem biztos, hogy már lenne ehhez erejük. Ahhoz képest amúgy szerintem meglepően szarul fogyott, amit nem is értek, hiszen nagyon változatos remixek készültek hozzá, egyik jobb, mint a másik, nem is igazán tudom elképzelni, hogy valakinek ez ne tetszen.
Persze lehet nagy törést okozott Ruffneck-éknek is, hogy az ERV06 nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s nem fogyott olyan jól, mert utána jó darabig nem rukkoltak elő semmivel, míg végül jött a Dissonant Poetry VIP, ami bár jól sikerült, és nagyon pozitív visszhangja is volt, valójában semmivel sem volt jobb, mint az előzőek. Vagy csak én nem érzem azt, hogy időt álló remixek születtek volna?!
És ahogy azt már az előző bejegyzésben írtam, majdnem egyből utána jött a Payback VIP, ami mind közül a leggyengébb eddig, már rég semmi nyoma nem volt annak az emelkedett, különleges hangulatnak, ami a régebbi release-eket lengte körül.
S most itt van az új Noisemaker, ami úgy látom, nem nagyon hat meg különösképpen senkit se, pedig jobb lett, mint az előző, csak egyszerűen olyan számból készült, ami mainstyle-os körökben nem volt közönségkedvenc, ezért nem is hiszem, hogy az év végén bekerülhetne akár egy is ezek közül a Best remix kategóriába, ahol legutóbb ellenben a VIP08 diadalmaskodott.
Pedig én ezt a Noisemakert inkább tartom VIP-nek, mint azt, de felmerül a kérdés akkor, hogyan tovább? Ha már ennyire megkopott az a VIP státusz, van-e ugyan még értelme előrukkolni egy tizedikkel, tizenegyedikkel, huszonsokadikkal? A válasz nyilván igen, de nem mindegy, hogy milyen szempontok alapján. Hiszen, mint mondottam volt, a VIP-ekre már csak a neve miatt is jobban odafigyelnek az emberek, sokat várnak tőle, és bár ennek nehéz megfelelni, azért valszeg könnyebb őket eladni még így is, mint egy úgymond átlagosnak szánt lemezt. Bár a Cardiac-nek nem lehet oka panaszra, hiszen nagyon sok különleges release-t tudhatnak magukénak, és nagyon sok fanatikus rajongójuk van, akiknek a gyűjtőszenvedélyére bátran lehet alapozni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy elbagatelizálják akármelyik sublabelüket is, pláne nem egy olyat, aminek a nevében is ott a végzete.
Szóval ne kerülgessük tovább a forró kását, és nézzük meg, hogy Mi olyan track van a Cardiac repertoárjában, ami megérdemelné, hogy egy VIP release formájában újragondolásra kerüljön?! Természetesen ilyen temérdek kell, legyen, hiszen Ruffneck labeljei mindig is kultikusnak számítottak. Artcore-t mégis aligha hiszem, hogy elővennének újra, pedig mint a Guyver példája is mutatja, iszonyatos őrületet lehetne még kiváltani velük ma is. Viszont a húzónevekből már a maguk idejében is raklapnyi remix készült, s a Cardiac gondolom nem akar lealacsonyodni a KNOR szintjére (hiába közösek a gyökereik a buzi XSV révén), akik most megint az I'm not a number-rel bohóckodnak. Tehát ha valamit megvipesítenek, abból exkluzív remixeknek kell születniük. Az X-ekről meg valszeg ellőtték már az összes olyan tracket, ami sláger lett és remixelhető. Mert azért vannak ott még szép számmal olyan trackek, amiktől még ma is lefossuk a bokánkat, de azokat valszeg jobb is nem bolygatni.
Akkor viszont mi marad? Az Enzyme palettája végeláthatatlanul tele van slágerekkel, szóval már csak emiatt is nehéz lenne választani közülük. Nekem egyértelműen az Ophidian-okon akad meg a szemem elsőre, pedig már eddig is indokolatlanul sok Ophidian volt a VIP-ek közt, bár a józan ész és a piacismeret azt diktálja, hogy azokból kell még, mert azt veszik. Egy Middle Children VIP például szerintem oda tudna baszni, de nekem már eszembe jutott a Mine is, ami mondjuk talán az egyetlen olyan Bionic-os release, amivel érdemes lenne próbálkozni.
De a többiektől például mit? A legtöbb Cardiac-osnak nincs akkora neve azért, hogy akár egyetlen számukat is érdemes lenne VIP szintre emelni, ha az eddigi 9-et megnézzük, jobbára csak az alapemberek cuccaival találkozunk, Ruffneck, Ophidian, Endymion és Nosferatu. De ebből is az utolsó kettő már olyan, hogy jó, szeretjük őket, de - pláne az eddigi VIP-ekből kiindulva - valahogy nem tűnik felemelőnek már a gondolat sem, hogy egyik vagy másik - mára megunt - számukból VIP legyen. Vagy van olyan, ami méltán megérdemelné?
Nemtom, nehéz azért. Hát akkor még nekik milyen nehéz lehet?! Mindig ott az a fránya para, hogy vajon majd a következő lemezt mennyire fogják vinni. Manapság már ők sem lehetnek eléggé magabiztosak, hiszen nagyon kiszámíthatatlanok az eladások. Én mindenesetre régi cuccot vennék elő megint, bár lehet ezt csak a Void Sector szép emlékei mondatják velem, de egy régebbi számhoz úgy hiszem jóval többet hozzá lehet adni, mint egy alig néhány éveshez. Hiszen ami eleve mainstyle volt, abból egy másik mainstyle remix fura lenne, már pedig szükség van rá, most már nem lehet VIP-et csinálni pusztán experimental trackekkel, mint tették azt egészen a 6-osig. Egy régi hangzást aktualizálni amúgy is mindig érdekes feladat lehet, ahhoz Hidden-ék is szívesen nyúlnának szerintem (már pedig ők nem igen csinálnak szar remixet), és talán annak is van létjogosultsága, hogy egy külsős vonnak be az egyik remixeri posztra, hiszen az mindig egy teljesen új nézőpontot jelent. Bár itt is megvan az esélye annak, hogy a visszájára sül el a dolog, elég csak ránézni erre az új Noisemakerre, a Meccano remixről még jót nem hallottam.
Na, részemről ennyit erről, most már akkor átadnám nektek a stafétát, s írjátok meg ti is, hogy mit gondoltok erről. Melyik volt a kedvenc VIP-etek?! Miért? Miből látnátok szívesen még ilyesmit? Kiknek kéne remixet csinálnia belőle?
Miközben az egyszeri látogatók zömét még mindig a CDR-es pojáca kálváriája köti le (Nem mondjátok, hogy rajtam kívül minden blog mártírként tekint rá, amiért így járt?!), addig tudom, hogy a rendszeres olvasók kezdtek már megint megfeszülni, hogy a blog frissülése kicsit sem mondható fluentnek. Nyilván én is érzem, hogy nincs ez így rendjén, de lassan kezdek beletörődni, hogy az embernek vagy élete van vagy blogja. Legalábbis ha az ember olyan - beteg - szinten akarja űzni mindezt, ahogy egyes tematikus blogon látni. Mikor belekezdtem, térdig gázoltam a szabadidőben, s napi 6 órát tisztán csak ilyesmire tudtam fordítani. Azóta ez gyökeresen megváltozott, a blog alulpriorizálódott, és most már örülök, ha a legfontosabb hírekről közel naprakészen be tudok számolni.
Azzal, hogy ma szníkpíkelem a Noisemaker VIP-et, még viszonylag gyorsnak számítok, de jelen esetben nyilván motivált is vagyok. Egyrészt örülök, hogy van egy kis időm blogolni, másrészt annak, hogy pont egy ilyen hálás téma sietett a segítségemre. Mert hát mi másról is írnék szívesebben, ha nem Ophidian-ről, az Enzyme-ról és hasonlókról.
El se hiszem, de még mindig itthon döglök. A faszkivan már a véget nem érő köhögéssel, meg azzal, hogy még mindig olyan kikúrtmód tompa vagyok. Menni akarok már dolgozni. Nem mintha nem férne rám a pihenés, de nem elég a kórság, még a lelkiismeret is furdal.
Pedig nem lustálkodom, besegítek távolról, meg minden, de nyilván az nem ugyanaz. Nem vagyok én itthonról dolgozónak való. Van, akinek bejön ez az életforma, de engem felbasz. Annyira lassú és körülményes módja ez a munkavégzésnek, hogy el nem tudom mondani. És ha valami lassú, akkor eredendően elterelődik közben a figyelmem, míg a válaszra várok, és ha ez megtörténik, kizökkenek, és aztán már megint geci nehéz felvenni a fonalat. Itthon egynapi melónak jóeséllyel max. a felét tudom elvégezni ugyanannyi idő alatt. Mindegy, most már holnap bemegyek az irodába, bármi is történjék, mert már unom ezt.
De ráadásul blogolni se tudok rendesen. Pillanatok alatt elfáradok, ha hírek után akarok kutatni, hát még ha fogalmazni! Nem baj, a mai nap most már bizton megmarad ilyen kis chillezősnek, s tömök magamba még egy valag gyógyszert, hogy még tompább legyek, azt' nagy jó. Ezen tervemhez szolgáltat most kiváló alapot Xenophobe legújabb zenéje, ami ezúttal egy iszonyatosan eltalált Mantra Porno remix. Zseniális, és egyúttal bámulatba ejt, hogy mennyire illik ez most az adott hangulatomhoz. Ritka az, mikor nem kell semmi agyrepesztő muzsika, csak valami nagyon könnyed, smooth cucc, és ez bizony nagyon csúszik. A Crypsis-től már megfájdul a fejem.
Sajnos nem ismerem a szám eredetijét, de azt tudom, hogy Xeno ritkán csinál remixet, s akkor rendszerint nem okoz csalódást. No, nem mintha amúgy valaha is okozott volna. Most nemtom, lehet csak én vagyok jelen pillanatban fokozottan fogékony erre, de nem tudom abbahagyni a hallgatását, amint vége, nyomom újra a Play-t, és újra és újra...
Mantra Porno - Skip (Xenophobe of Neurotoxin remix)
Egy kedves ismerősöm révén az alábbi levél az imént jutott el hozzám:
Kedves Dj-k, Vj-k!
Szombaton a Monóban lejött a Vám-és pénzügyőrség és általános ellenőrzést tartottak.
Nálunk minden rendben volt, de a báron kívül a fellépőkhöz tartott első utuk, nagyon komolyan átvizsgálták az egész Dj-pultot és környékét is.
A jövőben azt mondták, hogy további látogatásra is számíthatunk, ezért szeretnénk felhívni a figyelmeteket arra, hogy aki írott cd-ről játszik és nem fizette be a jogdíjakat (60.000 Ft), az igen nagy büntetésre számíthat!
(Pl.A szombati Dj-k egyikének összesen 240 ezer Ft-ot kell majd befizetnie. 60.000 éves díj + cd-ként 3000 Ft, nála épp 60 volt)
Aki ebben érdekelt az nézzen utána a pontos adatoknak, mert mi sajnos ezügyben nem vagyunk felvilágosultak... vagy játszon csak lemezről;)
Amúgy mostanában mindenhol elkezdődtek az ellenőrzések, pl.pénteken az Apeh volt a Cöxpon Ambient-ben és a Soho Londonban is jártak... így akit érinthetnek ezek, azt értesítsétek!!
Köszi és üdv.
Jeff + Fló
Bár sok esetben nem értek egyet a jogvédőkkel és módszereikkel, ezt egy nagyon dícséretes kezdeményezésnek tartom, igenis basszák meg az összes lopott zenékkel villogó pózert!
Kiváncsi leszek azért, mennyire tartják be, amit ígérnek, mert a BSA ilyenkor leáll, megvárja, míg a híre megy annak, hogy voltak itt-ott, s akkor hirtelen egekbe szökik a legális Windows-ok vásárlása, így nem kell nagyon megerőltetniük magukat, az ijesztegetés politikája elég hatékony, azért valljuk meg őszintén. S mivel ilyesmire nem nagyon volt még példa Magyarországon, ez is futótűzként fog végigmenni minden fórumon és szcénán, úgyhogy csak lesz valami foganatja, bár szerintem a legtöbb gyökér egy vállrándítással elintézi majd ezt is.
Igazából az a baj, hogy szerintem az az említett DJ példája nem eléggé elrettentő, s röhögve ki fogja tudni fizetni azt a 240k-t, mivel az ilyenek rendszerint nem ingyen teszik ott az agyukat, és seperc alatt kitermelik ezt a kis veszteséget.
Ami ezzel kapcsolatban még eszembe jutott, tök jó lenne látni egy kimutatást - én is statisztikabuzi vagyok azért -, hogy hol, melyik klubban/szcénában mennyire gyászos a helyzet. Hardcore bulira jöhetnének, ott csak vinylt találnának, lehet meg is lepődnének, hogy van még ennyire tiszta szcéna, jogilag és drogilag is. :D
Már csak alig 1-2 óra kérdése, és elindul a következő Hardcore Explosion promókampánya, fullos lineuppal, flyerrel, PR cikkel, anyámkínjával, úgyhogy itt az ideje, hogy Flyerwatcherként az előzőhöz hasonlóan egy pár szóval gazdagítsam az ismereteiteket a bulival kapcsolatban.
A Flying polyp-os koncepció végülis már egy hónapja elérhető, azzal aki akart, szembe találkozhatott már, és aki ott volt múlt hétvégén a Tellurian-os bulin, annak már a lineup sem jelenthet újdonságot, bár mint azt már akkoris mondtam, nem volt még végleges, azóta hozzáadtunk még egy nevet, egy hardstyle warmup-ot, csak hogy még színesebb legyen a felhozatal.
De kicsit azért mesélnék a designról is, remélem szeretitek annyira, mint a legutóbbit. Lehet egyeseknek már kicsit unalmas ez a Lovecraft-os vonal, de legalább mióta ezt bevezettem, stílusilag egységes arculattal rendelkezünk, bárki számára első blikkre nyilvánvaló lehet, hogy kapcsolat van a bulik közt. Féltételezve, hogy futott már bele Explosion flyerbe az utóbbi időben. Mindenesetre már most kijelenthetem, a következő is ugyanebből a mitológiából fog meríteni, de megpróbálok legalább annyit variálni rajta, mint amennyire ez a tűzes rozsdabarna különbözik a múltkori tengermélyi zöldeskéktől.
Eredeti tervem az volt, hogy megszabadulok a múltkori flyeren használt betűtípusoktól, egészen egyszerűen azért, mert amikor én felfedeztem magamnak ezt a cirkoványos fontot (Inked God), még sehol máshol nem láttam használva, azóta viszont lépten-nyomon belebotlok. Láttam már villamos oldalán Senorita Szöszit reklámozva, gyatra DNC flyeren éktelenkedve, és ami aminél már majdnem elbőgtem magam, az új Always Hardcore 22 borítóján. Ebből kifolyólag, bár a front már kész volt decemberben, míg a lineup kérdés alakult, több héten keresztül szenvedtem azon, hogy valami használható, és állandósítható Hardcore Explosion logót találjak ki. Mint látjátok, sikertelenül. Ha 500 fontot nem néztem végig, akkor egyet sem, de egyszerűen nem találtam olyat, ami kicsit is megközelítette volna ennek a színvonalát, pedig ez sem tökéletes, már tavaly augusztusban úgy készült a Cthulhus flyer, hogy ha lesz jobb font, lecserélem. De ahogy nem lett akkor, most se.
A hátoldal esetében, ami a végleges lineup-ot bevárva, most hétvégén készült csak el, viszont hallani sem akartam arról, hogy ugyanazt a fontot használjam, így - bár féltem attól, hogy esetleg elüthet a fronttól - kísérletet tettem egy másik betűtípussal. Mivel a fronton használt artwork újrahasznosíthatatlannak bizonyult a hátoldalon, oda egy másik, hangulatilag hasonló képet voltam kénytelen bevágni, a színeit pedig a frontéhoz igazítani. A hátoldal szerkezeti felépítése maradt ugyanolyan, mint volt, s úgy látszik, még mindig nem untam meg ezeket a 10% CCW elforgatott kiírásokat. A logókkal relative keveset kellett most szöszmötölni, mert a legtöbb megvolt már előző bulikról, végülis elég egyszerű volt őket úgy feldobálni, hogy ne nézzenek ki szarul. A színeiket ellenben sajnos meg kellett babrálnom (nem szeretem a színes logókat, úgy is tudjátok), hogy beleférjen a flyer színvilágába, de nem vagyok túlzottan elégedett az eredménnyel. Mondjuk inkább legyen mindegyik ilyen csúnya barna, mint össze-vissza piros, meg zöld, meg hasonlók.
A bullshit maradt a szokásos, ugyanannyi a belépő, ugyanaz a dresscode, gyakorlatilag minden ugyanaz, mint legutóbb. Ha kérdés van, somjátok ide a kommentek közé, vagy a GK-n hamarosan generálódó topikba.
Rég láttam már olyan lemezt, aminek kapcsán már a megjelenése előtt akkora kavar lett volna, mint ami az első Crypsis EP körül keletkezett.
Először is adott egy lemez, ami február másodikán fog megjelenni, azaz holnap. Továbbá adott egy web release, ami mai dátummal keltezett, de se a lemez címe, se a trackek sorrendje nem stimmel. Ezt még rá lehet fogni arra, hogy dilettánsok rippelték, az nfo-ban található "genre: Techno" sor alapján következtetve. Ellenben ami ennél is érdekesebb, hogy a lemez első száma (ami a web release-ben az utolsó :D) a Get Hit, eredetileg Floorcrushers & Sasha F néven terjedt el a neten, később módosították csak Crypsis & Sasha F-re. Ez aztán elindított egy olyan lavinát, hogy aztán szájhagyomány útján seperc alatt az terjedt el, hogy Crypsis nem más, mint Angerfist, holott ez nyilvánvalóan nem igaz. Az igaz, hogy a Floorcrushers Angerfist hardstyle alteregója, Crypsis viszont Crucifier-é, azé a lengyel srácé, akivel Angerfist közösen csinálta a Broken Chain-t.
Én egyelőre a Discogs-nak hiszek, és biztos vagyok benne, hogy a félreértések zöme abból az egészen egyszerű okból fakad, hogy közös lónak túros a háta. Nem vonom kétségbe, hogy Angerfist-nek köze lehet ezekhez a zenékhez, ahogy általában minden rutinosabb róka bele-belenyúl a newcomerek cuccaiba, magától értetődő módon.
Crypsis - Statement 1 [MINUS003]
A1 - Crypsis feat. Sasha F - Get Hit
A2 - Crypsis - The 6th Pathway
B1 - Cypsis feat. Kold Konexion - Sonic Sabotage
B2 - Crypsis - Jealousy
Habár nem áll szándékomban rosszmájúnak mutatkozni, úgy is tudjátok, hogyan viseltetek Angerfist és munkássága iránt, így azt se bánnám, ha kiderülne, hogy az egész lemezt ő csinálta, már csak azért sem, mert jobb, mint bármelyik hardcore track, amit valaha csinált. Úgyhogy szerintem azzal tenné a legnagyobb szívességet a szcénának, ha követné egy-két nagyöreg példáját és végérvényesen átnyargalna a hardstyle-ra.
Bevallom, az utóbbi időben nem szenteltem túl nagy figyelmet a hardstyle-nak, fogalmam sincs merre halad, mivel olyan kevés szám van, ami megfog. De azt el kell, hogy mondjam, a Get Hit zseniális (Nocsak, egy újabb muthaphuckin' real! Unalmas lesz már, nem?!), bár szokás szerint a nettó jóság szinte kevesebb benne, mint két perc. Sose értettem, miért jó az a hardstyle-ban, hogy két percig semmi jele a fő témának, addig csak valami nyenyere van, majd megjön, szétbasz, és hirtelen arra ocsúdunk csak fel, hogy már vége is, meg két percnyi semmit mondó leadout jön. Erről tök jó lenne leszokni, mert bár így DJ barátok, önmagában valójában elég nehezen élvezhetőek a trackek.
Ugyanerre az analógiára épül a The 6th Pathway is, csak ott a fel-, és levezető nyenyerét trance-es stringek helyettesítik. Ami nem rossz, csak valahogy fura. De legalább már látszik, hogy vannak azért ötletek, amikkel ki lehetne váltani ezt a kaptafát. Végülis kellemes szám, csak hiányzik belőle az emelkedettség, ami a Get Hit-ben megvan, pedig a hardstyle-t pont az a fajta ünnepiesség teszi elragadóvá, amit a hardcore-ban utálok/utálunk. Vagy csak azért mondom ezt, mert a hardstyle-ban nem vagyok annyira benne, is leginkább az ilyen himnuszos trackekre figyelek fel.
A Sonic Sabotage meg olyan, mint egy csumbagambra, kicsit keveréke a sok különböző stílusnak, amik persze egyúttal rokonok is, egyszerre hardstyle, hardtrance és jumpstyle. Valahogy a Foot Soldiers jutott róla eszembe, az valósított meg ilyen, nagyon igényes hardtrance és jumpstyle fúziót. S ez a Sonic Sabotage is van olyan jó, mint azok. Van húzása, az biztos.
Na, és a végén pedig ott van a Jealousy, ami egy-az-egyben valamelyik hardcore trackből van nyúlva (persze ez is a szokásos 2-2-2 perces felosztásban), de most ha agyoncsapnának se tudnám megmondani, honnan. Segítsen már ki valaki a kommentekben, ha tud, lécci! Igazából az a vicces, hogy Kasparov egy ilyet lazán hardcore-ként akarna eladni. Néha nem is bánnám, ha a mainstyle-ba begyűrűzne egy kifinomult hardcore + hardstyle fúzió, ami egyesíti a két stílus minden előnyét, ahogy tette ezt például a To Claim the Future is.
Összességében, ha sorrendet kéne felállítanom a számok közt, akkor szerintem mindenképpen első az A1, aztán a B1, B2 és A2. Végülis így is a logikus, hogy a húzószámokat rakjuk a lemez szélére. Amúgy számomra abszolút kötelező vétel ez a lemez, ritka az olyan hardstyle release, amin két számnál több van. Nem hittem volna, hogy Angerfist érdekeltségű lemezre valaha is ezt mondom, de ez biza megvan 8/10 is.
