okt26

Fucked-up Party: San Andreas

2008. okt. 26. 11:13 - Írta: mercenary | 39 hozzászólás
kategória: hardcore | cimke: hardcore attack, party

Egy újabb partyn vagyunk túl, úgyhogy jön a szokásos, vasárnapi report. Mint az a cím alapján levágós, sajnos nem ez volt az év bulija. Egész este kerestem rá a legmegfelelőbb szót, amivel illethetném, de végülis csak most reggel döntöttem az "elbaszott" mellett, pedig valójában egész komikus volt, csak azt nem tudom még, helyzet-, vagy tragikomikus. Sok esetben kínomban nevettem már, de nézzük az események láncolatát szépen sorban.

Folli volt olyan kedves, hogy kivitt San Tendre-re, ha már megígértem, hogy viszem a lemezjátszóimat. Oda is értünk időben, közel egy órával a kezdés előtt, bekötöttünk mindent, egész prímán is szólt. Egy-két ismerős már ott lézengett, a tízórás kezdésig velük cseverésztem. A klub feletti emeleti, teraszos részen egyébként lagzi volt, úgyhogy 10 előtt csak szépen csendben szólhatott a zene. Szépen visszafogottan elkezdtünk alkoholizálni is, csak hogy valami legyen már.

Nem voltunk sokan, de hát gyerek volt még az idő, s a buli egész ígéretesnek indult Adrenalin K szettjével. Sajnos ekkor már jelentkeztek az első technikai problémák, gerjedtünk, mint a kurvaélet, ezen aztán valamelyest sikerült tompítani. Ekkor viszont kapott egy olyat az egyik tűm, hogy onnantól a hangminősége hagyott némi kivánnivalót maga után, dobhatom is ki. Bár nem panaszkodok, nagyon sokat kiszolgáltak már ezek, amúgy is régóta tervezem, hogy veszek újakat. Úgy látszik, ezzel most ezt a vételi szándékot sikerült akkor kicsit előtérbe hozni.

Viszont az emberek csak nem jöttek, ugyanolyan kevesen voltunk 1 órával később is, ha tippelnem kéne, akkor olyan harmincat mondanék, ami egy igencsak karcsú szám. De jó szokásukhoz híven, ezek nagyrésze is inkább kint BYO-zott az udvaron, így bent a fogyasztás nem lehetett valami nagy. Közben élmény volt Sikoly morbid abortuszklinikás sztorijain derülni. Tudom, ő sem éppen releváns példa, de egy újabb bizonyíték, hogy bizony a hardcore-osok több-kevésbé mind geci betegek. :)

A bulit végül az ölte meg, hogy éjfél után egy kicsivel az egyik ittas lakodalmaslajos koordinációját vesztve átgyalogolt a terasz papírvékony fakorlátján, és arccal belecsapódott a betonba. Egy pillanatra le is állt a zene, majd később azt mondták, ne hagyjuk, hogy hazamenjenek az emberek, félárbócon szóljon tovább, míg a mentősök ott vannak. A tánctér ettől függetlenül - ami eddig egészen tele volt - érthető módon geci üres lett, és utána már nem is lehetett újra, fele annyira se megtölteni. Az emberek egyharmada tutisure, hogy azonnal lelépett.

Még így félárbócosan átvettem Visual Angel-től és SCSI-tól a pultot, s eredeti szándékomtól eltérően darkcore-oztam kicsit, mondván halkan jó lesz valami ilyen is, mainstyle-okkal felesleges ilyen hangerőn bohóckodni. Később aztán jelezték, mehet vissza a zene, de ha valami, hát hangulat már nem volt. Hiába raktam akkor már pörgös mainstyle-okat, akárhányszor néztem fel a pultból, két-három ember lézengett csak a tánctéren (És ezen a füstgép se segített), pedig annyira nem voltam szar. (Bár mekkell hagyni, jó se, kedvemet szegte ez az egész fejesugrós attrakció.)

A pultból szabadulván még kicsit beszélgettem arcokkal, de amikor egy helyi csaj azzal talált be minket, hogy "És nektek mi a véleményetek az empíriókriticizmusról?", akkor ott valami végleg eltört bennem. Akkor már csak arra tudtam gondolni, ennek így semmi értelme, legyen vége mihamarabb. Hát, mit tesz Isten, nem is kellett hozzá sok, kettőkor bejelentették, hogy még félóra, aztán helló!

A csend beálltával a szervező még további alkoholizálásra invitálta azt a megmaradt 15 embert, kiknek még 2 órájuk volt hátra az első HÉV indulásáig. Mi viszont behuppantunk a kocsiba, s hazagurultunk, nem láttuk már értelmét, hogy maradjunk.

Sajnálom azért a szervezőket, hiszen nem tehetnek róla, az a részeg forma akkor is beleapplikálta volna a fejét a betonba, ha kétszer-háromszor annyian vagyunk, s ez ugyanúgy megölte volna a partyhangulatot. Bár ki tudja. Mindenesetre nekem az tűnt fel, hogy helyi arcok egyeltalán nem voltak, kivétel nélkül ismertem mindenkit. Már pedig egy vidéki bulit nem lehet arra alapozni, hogy majd úgy is jönnek a pestiek, mert abból mindig irgalmatlan bukta lesz. Úgyhogy ez a része mindenképpen a szervezők hibája, akárhogy is nézzük, ráadásul tuti, hogy ez a hely is kilőve, itt se lesz eztán már több Hardcore Attack, annyi szent(endrének :D).

update: Elfelejtettem adni tracklist, hogy mit toltam. Tegnap is kérdezték csomóan, hogy mi volt ez vagy az a szám. Hát íme:

01. Ophidian & Hamunaptra - Whispers Of A Nameless Fear
02. Ophidian & Tapage - The Mine
03. Meagashira - We Are Outsiders
04. Meccano Twins - Kick Type 2
05. Nosferatu & Endymion - Drunk With A Gun
06. Meccano Twins - Complex Man
07. Amnesys - Underground Revolution
08. DJ D - Goes Hard
09. Meccano Twins - Inner Side (Go Insane)
10. Endymion - Bio
11. Angels of Darkness - Worst Thing Ever Done
12. Evil Activities & Nosferatu - From Cradle To Grave
13. Nosferatu - Enemigo Del Estrado
14. Enzyme X - Power Surge
15. Dashcraft - Est.fm Sampler

Eddig 39 komment érkezett ()

  • 30.  deadfly
    2008. 11. 01. 11:41

    "itt pofavizit van és erre már régebb óta rájöttem. "

    ne mondj ilyet, ez nem igaz...pl. a neoréven is kurva jót nyomtatok, én végig a teremben voltam, és ahogy észrevettem, még sokan mások is...nem hinném, hogy az embereknek annyira számítana, hogy éppen ki játszik, ha jó a zene, olyan mindegy, nem? persze lehet, hogy ezen a bulin volt pár "pofáramenős" emberke, de velük nem kell foglalkozni....

  • 31.  SCSI
    2008. 11. 01. 11:47

    Jó ebben igazat is adok neked elfelejtettem mondani, hogy tisztelet a kivételnek. És tényleg igy is van ahogyan te mondom de sajnos azt mondhatnám, hogy elenyésző az arány de sajnos nem. Szeretnénk ujra megteliteni a termet de sajnos ezt érzem, hogy mostmár nem nagyon tudjuk. Egy pár embernek megmondtam a vélmeényemet a dolgokról és pont azoknak akiknek megmondtam azok nem voltak ott. De ebbe nem mennék bele meg most nem mondok neveket. Csak ez kibaszottul szarul esik. ennyi.!

  • 32.  deadfly
    2008. 11. 01. 12:03

    hmmm, én nem marcangolnám magam miattuk, annál rosszabb lesz...de ha ennyire zavar, akkor beszéld meg velük a dolgot, hátha így könnyítesz a lelkeden...

  • 33.  SCSI
    2008. 11. 01. 12:17

    Amugy meg ki az egy büdös faszom ez a Lófaszjóska (Szijj Attila) na mindegy azzal még lesz egy köröm az biztos. Bazd meg kész vagyok rajta szedeti a szemöldökét :D:D:D:D:D
    Elmegy ez a picsába..... Emma vagyok nehhárágudj.

  • 34.  deadfly
    2008. 11. 01. 12:49

    hát szedje, ha neki ez jó! :D mit tudsz vele csinálni? pl. azt, hogy nem foglalkozol vele....Emma...lol! :D

  • 35.  SCSI
    2008. 11. 01. 13:53

    NYilván jo lenne vele nem foglalkozni. És igy is lesz csak még duzzogok rajta egy kicsit, aztán felveszem a g*cis bugyit és már akkor nyugodt leszek! :D:D

  • 36.  SCSI
    2008. 11. 08. 19:50

    HMMMMMM! Volt a kedvencem a máunika sóba. Azobbal elkapott egy érzés amit nem tudtam hova tenni. Aztán rájöttem, hogy akkorát kellett hányom, hogy ki kellett hivni a dugulás elhárítást. Istenem igy leégetni magát egy embernek. rongyos 5 rongyért. Na elmegy ez a faszomba!

  • 37.  Zsan
    2008. 11. 08. 20:15

    "Aztán rájöttem, hogy akkorát kellett hányom, hogy ki kellett hivni a dugulás elhárítást."

    ilyet irni :DDDDDDD

  • 38.  SCSI
    2008. 11. 12. 22:19

    Hát de nem? Ami sok az sok! Elkényezetett geciskulcs!

  • 39.  SCSI
    2008. 11. 16. 21:53

    ÁÁÁÁÁ van blogja a takonynak iiigy akar bevágódni :D:D:D:D:D: istenem mekkora egy foskulcstartó!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.